Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)

Stráner Vilmos: A szentírás jelentősége és kezelése a gyakorlati theologia minden ágában

60 Stráner Vilmos. csán, (Máté 28., 20.; Tit. 1., 3.; I. Kor. 9., 16—17.) saját személyes tapasztalataikon (Act. 4., 20.) és hitbeli meggyőződésükön (II. Kor. 4., 13.) alapuló prédikációja, valamint Írásműveik megalkotják mintegy azokat az állandó formákat, edényeket az Ige számára, a mely formákban azokat mi is manap bírjuk és mint az Igehirdetés objectiv alapját használjuk.

1) A szent írásnak, mint írott, objectiv kijelentési kútfó'nek ez a jelentősége és használata az egyházi beszédre, mint igehirdetésre nézve, akár — mint régebben történt a „lectio continua", akár mint későbben gyakorlatba jön, a „lectio selecta", vagyis az ú. n. perikopák alakjában — nagyjában, többé-kevésbé érvényesül az egyházi beszéd történetének minden fázisában és azok a korszakok és irányzatok a melyekben az Igehirdetésnek ez az objectiv alapja és tényezője egészben (különösen a középkori r. katholicismus és az V. sz.-ban beállott hanyatlás után a keleti egyház mind e mai napig általában), vagy részben (rationalismus, legujabbkori modern törekvések) háttérbe szorul, mindenkor az egyházi beszéd kisebb nagyobb hanyatlását jelzik. A reformáció a szent írással szemben elfoglalt egész álláspontjából kifolyólag a szent írásnak, mint az Igehirdetés és minden istentisztelet objectiv alapjának érvényesülését hangsúlyozza és követeli.

2) Ha utóbb egy olyan szigorúan confessionális álláspontot képviselő homileta mint Cl. Harms (1778—1855.) az alapige használatát mellőzhetőnek ítéli

3), úgy ez nem mint ma egyesek (különösen az u. n. brémai irányzat képviselői) részéről a szentírás mint objectiv kijelentési kútfő tekintélyének kicsinylésén alapul, hanem abban a körülményben leli magyarázatát, hogy a rationalismus képviselői a szószéken az alapige megtartása és használata mellett és ennek dacára sem hirdették az evangéliomot, hanem az alapigét a legtöbb és a legjobb esetben csak mottóul használva, a keresztyén hit centrális igazságait olcsó, „hasznossági" szempontok hangoztatásával váltották fül. Az alapige mellőzését lehetségesnek tartó, nem épen — mint sokan mondják — küvetelő Harms-ot tehát a tapasztalat arra tanította, hogy az alapige használata magában véve távolról sem biztosítja az egyházi beszédnek u. n. „biblikus", vagyis jobban mondva evangéliomi jellegét. Es ebben fültétlenül igaza is volt! Csakhogy „abusus non !) Knoke i. m. 140. lap. 2) „Nun ist es ein Gräuel in der Kirche Gottesdienst anrichten, ohne alles Gottes Wort, ohne alle Schrift

." (Apol. Conf. XXIV. 92.) „Und in diesen Stücken, so das mündliche, äußerliche Wort betreffen, ist fest darauf zu bleiben, daß Gott Niemand seinen Geist und Gnade gibt, ohne durch oder mit dem vorhergehenden äußerlichen Wort." (Art. Smale. VIII. 3. L. még: Form. Conc. II. Pars Sol. Deel. XI. 3.) 3) L Harms: „Pastoraltheologie" II. kiad. 53. és 67. 11.