Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)

Schneller István dr.: Abaelardus Péter

Abaelardus Péter. 35 forrása az, hogy Istent absolut hatalomnak és mindentudónak tudjuk; az Isten iránti szeretetnek alapja, hogy Isten maga a szeretet. Isten tehát a hatalom, a bölcsesség, a szeretet; vagyis Isten lényege szerint atya, fiú (λογος) és szent szellem. A theologiának ezzel Abaelard egy egészen új alapját vetette volna meg, amely a theologia épületét — úgy amint azt Schleiermacher tette — a vallás psychologiai tényének szilárd talajából építette fel. Isten lényegszerü meghatározásának egyik következményes kérdése Istennek indeterminismusa, illetőleg determinismusa. Tehet-e Isten mindent, amit akar és akarhat-e mindent. Az első kérdésre a felelet csakis igenlő lehet: Mindenhatóságánál mindazt teheti — amit akar. A második kérdés már nem oly egyszerű. Mindent akarhat-e Isten ? Akarata nincs-e determinálva ? Akarhatja-e azt, amit egy gazember akar?! Világos, hogy olyasvalamit, ami az ő bölcsességével, az ő jóságával ellenkezik: ezt Isten nem is akarhatja; hisz önmaga lényegét tagadná meg ezzel!! Ezzel eljut Abaelard az ethikai determinismus fontos kérdésére, amelynek az ethikai élet terén, a szabadság kérdésében a legnagyobb jelentősége van. Gyakorlati természetű ez a kérdés! Nem szabad az az ember, aki bármit is akarhat. Csakis az az igazán szabad ember, aki jobb Énjének motivatiója alapján akar; aki e lényege alapján másképpen nem is akarhat, aki akarásában belső szükségszerűségnek kötöttsége, meghatározottsága alatt áll. Ε gyakorlati szempontból oly fontos kérdést bátran felteszi és ezután feleletében ily megoldását is adja Istennel szemben — kortársait tételével megbotrán koztatva. Nem ethikai, de christoloqiai szempontból nagy fontosságú kérdést fűz Istennek metaphysikai. lényegszerű meghatározásához. Isten ontologiai meghatározásával adva van annak változhatlan volta: a „sub specie aeternitatis"-szerű léte. Minden változásnak alapja a mozgás; minden mozgás, mely változásban nyer kifejezést — tehát eredményes — cselekvéssé válik. Lehet-e Istenben cselekvés, mozgás?! Isten változhatatlan volta ezt kizárja; s így kizárja azt 1. hogy emberré levésével (hisz már ez is helytelen beszéd) Istenben bármi is változna! sőt az, hogy emberré lehessen; valamint 2. az, hogy az ember, tehát Krisztus Istenné lehessen. Ε szerint Abaelard kénytelen a λογος-t Krisztustól egészen elkülöníteni. Krisztus lelke mellett van a λόγος; de valamint a hús nem válhatik szellemmé és a szellem nem hússá: egy Krisztus lelke akaratával sem válhatik a λογος szellemévé, akaratává. A λογος egyakaratú Krisztusban Istennel: de Krisztus akarata nem egy akaratú Istennel. Nem is ezért akar szenvedni érettünk; hanem azért, mert Istent szereti: azért teljesíti ő Isten akaratát. Krisztust ezért is nem mondhatjuk Istennek, hanem csakis a Krisztusban létező λογος-t. 3*