Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)

Schneller István dr.: Abaelardus Péter

36 Dr. Schneller István. 3. Ezzel igen természetesen adva van az is, hogy a λογος és Krisztusnak lelke egymást nem befolyásolják, egymásra nem hathatnak. A communicatio idiomatum későbbi tanának Abaelardnál nincsen értelme. Ez μεταβασις εις το άλλο γένος lenne. Ez pedig Isten, ember lényegének veszélyeztetése nélkül egyenesen lehetetlen. A hatóténykedés, a kölcsönhatás e szerint az emberi és isteni között tagadva van s ezzel az élő vallásosságnak leglényegesebb feltétele. Az immanentia nélkül nincsen élő vallás. Csakis Leibnitz-féle harmónia praestabilita alapján való kibontását, illetőleg világosabbá, tisztábbá való válását a monasban már is létezőnek vehetjük a világ folyásának, s magát a kölcsönhatást csakis látszatnak. Ily irányba vezetnek Abaelardnak alapvető gondolatai. A mint már a közelebbi theologiai-metaphysikai, valamint a soteriologiai kérdéseknél is szerepet vitt az ethikai szempont: úgy világos, hogy a soteriologiai az üdv, az üdvözülés kérdésénél is közelebb jő kifejezésre Abaelard ethikai felfogása. A bűn — a megváltás — s így az üdvözülés feltétele az egyházi tan szerint. Mi is az a bűn ?! Isten törvényeitől való eltérés, e törvénnyel való ellenkezés. Abaelard e meghatározással nincsen megelégedve. Intellectualis, és közelebb az ember, az egyes ember lényegébe elmerülő irányzata a tudatos jelzőt kívánja meg. Bűnt csak akkor követ el az ember, ha az isteni törvényt ismeri s így tudatosan tér el attól, tudatosan helyezkedik azzal ellentétbe. Pál apostol üdvoekonomiájában is nagy jelentőségű a törvénynek ismerete, de nem a bűnre általában, hanem a tudatos, a subjectiv bűnre nézve. Pál apostol e subjectiv bűn mellett ismeri az objectiv bűnt, az Isten akaratával, törvényével való ellenkezést, hajlamot az emberben, amelynek végső keltezője az embernek Adamban elkövetett subjectiv bűne. Az embernek Adamban elkövetett subjectiv bűne — bűnösségével, hajlamával bűnsúlyával nehezedett most már az emberre, az emberiségre s ez objective létező bűnért kell ismét az embernek a második Adamban eleget tenni, a bűnért lakolni, a váltságdíjat lefizetni. Isten haragja így válik tárgytalanná, az igazságosság érzete így van kielégítve: az ember meg van váltva: a bűnsúly az emberről levéve, Isten az embert így már most St*a!0?-nak tekinti s a kegyelemnek napja éltető fényével elborítja a kárhozat gyermekéből immár Isten megváltott gyermekévé vált embert. Ezt az objectiv bűnt — következményeivel Abaelardus nem ismeri. így tehát csak is a subjectiv bűn van; az a bűn, amely nem kívülöttünk, hanem mi bennünk van. S már most, mi az, a mi mibennünk a bűnt szerzi?! Az, ami bennünk a legbensőbb, az intentio, az érzület, amely Istennek törvényével ellenkezik; a tudás, a mi meggyőződésünk, amely