Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)

Veress Jenő: Spencer Herbert erkölcstana

Spencer Herbert erkölcstana. 277 nevezzük jónak, a viszonylag kevésbbé fejlettet rossznak. A fejlettséget pedig abból állapítja meg, hogy mennyiben szolgál a cselekedet az önfentartásnak s a fajfentartásnak és az embertársak életének előmozdítására. A legfejlettebb, illetőleg az elképzelhető legjobb cselekvés az, amely az életnek legnagyobb teljességét éri el egyidejűleg önmagában, ivadékaiban és embertársaiban. Tehát a cselekvések erkölcsi értékét azok fejlettsége határozza meg. A cselekvések fejlettségét az általuk munkált közhaszon, közboldogság mértéke szabja meg. Az erkölcsi értékelés mértéke tehát fejlődéstani-boldogságelvű (evolucionisztikus-eudemonisztikus). Ennek mély alapját az élettani szempont, az élet egyetemes gondolata képezi. Az életigenlő optimizmusnak és az élettagadó pesszimizmusnak közös meggyőződése, hogy az élet jó vagy rossz a szerint, amint a kellemes érzések feleslegével jár vagy nem jár. A pesszimizmus nem az életet magát tartja semmisnek, hanem a szenvedéssel teljes életet. Azután azt bizonyítgatja, hogy az összes erkölcstani irányzatokban megtalálható az érzés valamely kívánatos állapotának végső erkölcsi célként való felállítása, nevezzék bár azt megelégedésnek, ürömnek vagy boldogságnak. Tehát a szerint mondunk egy cselekedetet jónak vagy rossznak, amint eredményeinek öszszege magunkra vagy másokra vagy mindkét részre kellemes vagy kínos, boldogságot vagy boldogtalanságot okozó. Az az erkölcstani irányzat, mely a tökéletességet vagy a természet tökéletesítését tartja erkölcsi célnak, eszménynek és mértéknek a legnagyobb jósággal azonos tökéletességből, tehát a jó cselekvést saját magából határozza meg. Pedig ezt csak céljához viszonyítva lehet meghatározni. A cselekedet erkölcsüsségét legfőbb mértéknek tartó erkölcstani irány figyelmen kívül hagyja s nem magyarázza meg, hogy az elsődleges és független természetű erkölcsnek illetőleg erkülcsüs cselekedetnek micsoda Összefüggése van az olyan cselekvéssel. mely összhatásában a cselekvőnek vagy másoknak, vagy mindkettőnek örümet okoz. S ha nincs közöttük összefüggés, honnan magyarázható, hogy az erkölcsösnek minősített cselekedet összhatásában fájdalmat is okozhat ? Az intuitív erkölcstan az ember szellemi lényében levő, Isten által adott lelkiismeretből és erkölcsi kötelezettségből vezeti le az erkölcsiséget. Azonban vájjon nem azért bízik-e ennek az iránynak a híve lelkiismeretének ítéleteiben, mert az ezekkel való megegyezés saját és mások javát előmozdítja s mert figyelmen kivül hagyásuk idővel mindenkire szenvedést hozna '? A vallásos erkölcstan az Isten akarata szerint való cselekvést tartja erkölcsösnek. Csakhogy a vallásos erkölcstan hívei is azért akarják kiengesztelni Istent vagy azért akarják megnyerni az ő tetszését és jókedvét, örömről való lemondással és fájdalmak,