Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)

Szelényi Ödön dr.: Krisztus és Konfutse

Krisztus és Koníutse. 249 legnagyobb vallási lángelméje, vallásos hite pedig valldstörténetileg* tekintve a legmagasabb fok, melyet az emberiség vallásos tudata elért. Vallás nélkül pedig nem lehet el az ember. Láttuk, mily szomorú következményekkel járt, hogy Konfutse ezt nem érezte, a kinai nép a babonás politheizmus karjaiba vetette magát, ott keresi az Istent, akihez a tiszteletreméltó mester nem tudta elvezetni; mert bizony az emberi lélek csak úgy nyugodhatik meg, ha eljut Ο hozzá; ebben pedig Jézus egyetlen igaz vezérünk. De nézzük a Konfutse etikáját: vájjon csakugyan meghaladja-e a Krisztus erkölcstanát, amelyet példányszerűen igazolt saját életével Konfutse magasztos etikai tanain kívül sokat tart a régi szokások- és szertartásokról; célja népének humanizálása; az ehhez vezető út a múlt intézményei és erkölcseihez való visszatérés és a Li vagyis a régi rítusok és szokások feltétlen tisztelete. Krisztus ellenben mindig az emberek lelkéről, szívéről beszél és tanainak főtárgya a belső érzület megváltoztatása. Konfutse tanakot, szabályokat nyújt, melyek betartásától vár mindent; pedig az etika, az erkölcsiség nem az erkölcsi szabályok ismeretétől függ, nem a tudás, hanem az érzület, az akarat dolga. Ezt tudta, ezt érezte Krisztus és azért nemcsak tanította, hanem élte is az erkölcsösséget. Konfutse folyton hangoztatja, hogyan viselkedjünk atyánkkal, id. testvérünkkel, a királlyal, a hatóságokkal szemben, az erkölcsi céllal a szándék őszinteségével ellenben nem igen törődik, Krisztus pedig erre helyezi a fősúlyt. Konfutse arra tanítja a királyokat, hogyan lehetnek népszerűekké, az egyéneket pedig, hogyan lehetnek a közönségesen felülemelkedő emberek: bölcsek vagy szentek; Krisztus ellenben oly páldányképet állít föl, melyet szegény és gazdag, művelt és műveletlen egyaránt követhet. (Bryan.) De különösen két pontban szembetűnő a különbség a konfutsei és a krisztusi erkölcstan között. Konfutse szerint az a gyakorlati szabály, mely az ember cselekvését irányítja ez: „Amit magadnak nem akarsz, ne tedd másnak". Ez, mint látjuk, csak negativ szabály. Krisztus ugyanezt igenlegesen fejezi ki, ami mérhetetlenül többet tartalmaz. A kinai tétel szerint az egyeseknek csak arra kell törekednie, hogy kárt ne okozzon embertársának, a keresztyénnek pedig jót kell cselekednie. így pl. ha valaki vizbe esik, a kínainak a fenti szabály értelmében nem kell őt okvetlenül kimenteni, a keresztyénnek igen. Még jelentősebb és következményeiben hatásosabb egy másik különbség. Konfutse szerint a jót jóval, a rosszat igazsággal kell viszonozni. Krisztus e tekintetben is magasabb ideált állít fel. azt mondván: „En pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jól tegyetek azokkal, akik titeket * Természetes, hogy ezzel a vallástörténeti és anthropocentrikus jellemzéssel Jézus vallási jelentősége nincs kimerítve. Fel. szerk.