Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)
Veress Jenő: Spencer Herbert erkölcstana
196: Veress Jenő . helyes elvének egész módszerré való szélesítését és emelését látjuk. Mindezeknek a módszeres elveknek egy egységes módszerbe való foglalását s a bölcsészet-történetnek ezzel a módszerrel való tárgyalását tartjuk a bölcsészet-történ elemírás eszményének. Ezt az eszményt pedig, véleményünk szerint, Höffding szerencsésebben törekedett megvalósítani, mint a fent említett kiváló bölcsészettörténészek, vagy a többi német, francia, angol, olasz és magyar bölcsészet-történetírók. A bölcsészet-történetírás művelődéstörténeti, probléma-történeti és személyiség-történeti, Höfí'dinggel szólva, objektiv és szubjektív oldalainak egy történeti fejlődésmenetbe foglalása és rendszeres történelmi ismertetése a mi eszményünk is. Ilyen szellemben akarjuk nyújtani itt Spencer Herbert erkölcstanának történelmi megvilágítását. Amit Gaupp Ottó Spencer bölcsészeti rendszere előállásának külső és problématörténeti ismertetésével nyújtott „Zur Entstehungsgeschichte der Entwicklungsphilosophie" cím alatt,*) azt akarjuk mi adni itt tárgyunkra vonatkozólag, egy megszorítással és egy kiterjesztéssel. Megszorítással, mert főleg Spencer erkölcstana előállásának történetét adjuk. Kiterjesztéssel, mert művelődéstörténeti és problématörténeti szempontból jellemezzük Spencernek személyiségével szoros kapcsolatban levő erkölcsi rendszerét. Ε végből meg kell vizsgálnunk az erkölcstani tudomány állását Spencer korában, Spencernek a korabeli ethikához s az egész erkölcstani fejlődéshez való viszonyát, erkölcstana előállásának külső és belső tényezőit s erkölcstanának egész bölcsészeti rendszerében való helyét. Ezekkel a kérdésekkel foglalkozik hát tanulmányunk következő három szakasza. 1. §. Az erkölcstani tudomány állása Spencer korában. Az erkölcstan történetében Sokratestől Plotinosig, Tarsusi Páltól Wendt Jánosig és Bacon Ferenctől Paulsen Frigyesig két főirányt látunk az erkölcstani elmélkedés és rendszeralkotás terén. Az egyik a tapasztalati leíró, a másik az elmélkedő előíró erkölcstan. Nevezhetnők talán empirista és spekulatív, avagy induktiv és deduktiv, vagy szinthetikus és analitikus, vagy végül történelmi és bölcseleti erkölcstannak is. A különböző elnevezések alapjában ugyanazt a két alapirányt jelölik többé-kevésbbé jellemzően. Az egyik a létező erkölcsiség leírására, a másik a kellő, vagy eszményi erkölcsiség elméleti rendszerének megalkotására törekszik. Ez a felosztás általánosabb jellegű, mint a Sidgwick, Martineau és Paulsen felosztásai, bár azoknak sajátos jellemző erejét *) Gaupp Ottó: Herbert Spencer (Froinmans Klassiker der Philosophie: V.) 1897.1 37_58. 1.
