Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)

Veress Jenő: Spencer Herbert erkölcstana

Spencer Herbert erkölcstana. 195 támaszkodunk s csak könnyebbség okából és a magyar viszonyokra való tekintettel idézzük néhol a Collins-féle Kivonat magyar fordítását. Az egész bölcsészeti rendszerre s annak többi részeire vonatkozólag azonban túlnyomólag — bár nem kizárólag — ezt a kivonatot használjuk és idézzük. Collins Howard F. eme kitűnő munkája (An Epitome of the Syntketic Philosophy. 1889

1), mint öt esztendei munka eredménye, 750 lapnyi terjedelmével hű összefoglaló képet ad Spencer tízszerte nagyobb terjedelmű rendszeréről. Spencer jóváhagyása és előszava, francia, orosz és német nyelvre való lefordítása, európai és amerikai többszöri kiadása, világhíre és egyetemes használata kezeskednek értéke felől. Az 1901-iki javított ötödik angol kiadás után készült magyar fordítás (1903.) a Spencer által néhol változtatott eredeti rendszernek hű képe. A Végső Alapelvek" Somló Bódog, „A Biologia Alapelvei'·' és „A Szociologia Alapelvei" Jászi Oszkár, „A Lélektan Alapelvei" Pékár Károly, „Az Erkölcstan Alapelvei" Vámbéry Rusztem fordításában állanak előttünk. Egyik-másik magyar szakmű esetleges mellőzéséért szolgáljon mentségünkül az a körülmény, hogy tanulmányunkat külföldön írtuk. I. KÉSZ. Spencer erkölcstanának történeti megvilágítása. Höffding Harald, a kopenhágai egyetem világhírű bölcsészettanára több munkájában kifejtette, hogy minden bölcsészeti rendszernek kétféle jelentősége van. Egyfelől az egykorú szellemi törekvéseket visszatükröző tünet (Symptom), másfelől pedig bizonyos bölcsészeti problémák megoldására irányuló kísérlet. Az előbbi tény képezi a bölcsészeti rendszerek művelődéstörténeti, az utóbbi pedig azok sajátlagos bölcsészeti jelentőségét. Ebből kifolyólag a bölcsészet története egyfelől az általános művelődéstörténetnek egy része, másfelől pedig a bölcsészeti problémák története.*) Ebből a szempontból nem helyeselhetjük a bölcsészettörténetnek csak problématörténetként való kezelését, amint azt Windelband tette az egész bölesészettörténetre vonatkozólag. Azzal a másik módszerrel sem érthetünk egyet, amelyet az újkori bölcsészettörtén et tárgyalásánál szintén Windelband alkalmazott másik művében, hol a művelődéstörténettel és az egyes tudományágakkal való szerves összefüggésben tünteti föl a bölcsészeti gondolkozást. Eucken módszerét szintén nem tudjuk elfogadni, mert ő mindenek fölött a nagy gondolkodók személyiségét vizsgálja. Mindezekben a módszerekben a bölcsészet-történetírfís módszere egy-egy *) Höffding H.: Geschichte der neueren Philosophie. Dánból ford. Bendixen F. I. 1895. VII-XII. 1.; Philosophische Probleme. 1903. 1—6. 1.; Moderne Philosophen (ford. Bendixen F.) 1905. 1—5. 1. 4*