Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)

Schneller István dr.: Abaelardus Péter

112 Dr. Schneller István. iskolában, hanem országútakon; nemcsak a tudománynak érett fértiai, hanem gyerekek és suhanczok is a szentháromság kérdéseiről" és pedig kegyeletlen hangon: „Új evangéliumot hirdet a népeknek; új hitet terjeszt elő, más fundamentomot alapoz, mint amely le van fektetve. Erkölcstelenül vitatkoznak az erényekről, hit nélkül a legszentebbről, kegyeletlenül az isteni háromság titkáról; mindent fonákul, szokás és hagyomány ellenére tárgyalnak. A kegyes ember hisz és nem kérdez ; Abaelard ellenben Isten fölötti kételyeiben mit sem akar hinni, amit megelőzőleg értelmével szét nem boncolt". (Ep. Bernh. 337, 189. 1. Migne 182, 540. 1. Hausr. 229. kk.) Az elitélt, elnyomott és mégis a köztudat ereje útján hivatása gyakorlására mindig újra feltámadó Abaelardusnak nagy hatásáról Vilmos, cistercita irata is, amelyet bizonyára Bernhard apáttal közrejátszva a Chartreusi G-aufried püspökhöz intéz, tanúskodik: „Abaelardus Péter ismét újat tanít, újat ír; könyvei átszelik a tengert, áthágják az Alpokat, s a hitre vonatkozó nézetei és új tanai tartományokon és királyságokon végig elterjednek, nyíltan praedikálják, szabadon védik azokat, úgy hogy azt mondják, hogy még a római Kúrián is tekintélyre vergődtek. Állítom, hogy veszéllyel jár hallgatásod, épp lígy Reád. mint Isten egyházára nézve" „Tőled fél, Tőled tart az ember. Ha Te lezárod szemeidet, kitől féljen ő?! s ő, ki ma már azt mondja, amit mond, mit fog akkor mondani, ha nincs akitől féljen. Minthogy ugyanis az egyházból az egyházi tanítók majdnem mind kihaltak: ezért is behatolt az ellenség, valamint az egyháznak üressé vált községi szervezetébe, és abban magához ragadott egy külön sajátos tanítói hivatalt; ez már most úgy bánik a szentírással, mint a dialektikával; ad új dolgokat, koholmányokat, amelyek az ö sajátjai; a hitnek birája s nem tanítványa, javító ós nem követő." L. Hausr. 237/8. Ezt a külön, sajátos tanitói hivatalt, amely mind csak az ész alapján (dialectica) működő, újat, sajátosat produkáló és szabadon azt mindenkinek előterjesztő hivatás, mint egyetemi professori hivatás tűnik fel — töltötte be Abaelardus újra. Clairvauxi Bernardnak, a szerzetesrendnek sikerült ugyan őt párisi tanszékéről újra leszorítani; sikerült az is, hogy a Sens-i zsinat őt elitélte, sőt még az is, hogy Rómában maga a pápa II. Innocentius a szt. Péter temploma előtt egyes tételeit elégette, őt és Bresciai Arnoldot, mind a kettőnek minden védekezése, sőt az utóbbinak idézése nélkül az egyházi közösségből kitaszította, mind a kettőt életfogytiglani fogságra elitélte; elérte még azt is, hogy a pápa külön breveben Abaelardnak zárdában való elzáratását, könyveinek — bárhol leljék is azokat — elégetését elrendelte: s még sem sikerült Abaelardnak, Abaelard ügyének elnémítása. Párisban Arnold folytatja Abaelard előadásait Szt. Genovefa hegyén