Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)

Pröhle Károly: Hazai protestáns theologiai tudományosságunk sajátos helyzete és feladatai

8 Pröhle Károly. theologiai vitáiba beleszóltak; de talán nem időszerűtlen annak a gondolatnak felvetése, hogy időnként többek közös munkájával a kor színvonalán álló magyar theologiai értekezéseket lehetne közrebocsátani és pedig, ami ránk nézve legközelebb eső: német nyelven. így a külföld is végre nagyobb mértékben vehetne tudomást rólunk s egyben-másban talán a külföld tudományos munkáját ki is tudnánk egészíteni. Első sorban áll ez a magyar protestantizmus történetére, amelyre vonatkozólag — amint azt már nem egyszer sajnosan tapasztaltuk — leginkább volna szükéges a külföldi protestáns tbeologia behatóbb tájékoztatása. De azt hiszem, hogy a theologiai tudomány egyéb ágaiban is volna olykor-olykor egy kis mondanivalónk. Legyen szabad ezt a pontot munkatársaink és olvasóink szíves figyelmébe ajánlanom s őket hozzászólásra felkérnem. Az eddigiekben többnyire összefoglalólag szóltunk „a külföldről", de ha a külföldhöz való viszonyunkat közelebbről vesszük szemügyre, még bizonyos megkülönböztetésre van szükség. A történeti fejlődés természetes eredménye az, hogy mi evangélikusok majdnem kizárólag a német theologiai tudományosságra támaszkodunk, ellenben református testvéreink ezen kivül az angol, francia és németalföldi theologiai tudományossággal is többet érintkeznek. Az kétségtelen, hogy a theologiai tudomány terén a vezető szerepet a németség viszi s ezt a szerepet a jövőben is aligha fogja valaha kiadni kezéből. Az angolországi keresztyénség képviselőinek legutóbbi németországi látogatása alkalmával (1909. június) a németek jogos büszkeséggel fogadták az angoloknak azt a hízelgő nyilatkozatát, hogy a németek a theologiai terén kettős hatalmi állást (two-powers-standard) töltenek be, hasonlóan, mint ahogy az angolok olyan erőben igyekeznek tartani haditengerészetüket, hogy bármikor két más nagyhatalommal megmérkőzhessek. Ez egyszerűen a való tényállást fejezi ki s oktalanság volna részünkről, ha ezt kicsinyes okokból ignorálni akarnók. Amint a múltra tekintve a legnagyobb hálára vagyunk kötelezve a német theologiai tudományosság iránt mindazokért az áldásos hatásokért, amelyeket tőle vettünk, úgy a jövőben is csak a tényleges helyzet természetes folyománya lesz, hogy első sorban a német theologiai tudománytól igyekszünk tanulni. Erre való tekintetből mély sajnálkozásunkat kelti föl annak tapasztalása, hogy ifjúságunk körében a német nyelv tudása nem hogy növekvőben volna, hanem inkább apadóban van. Hogy ezen a téren középiskoláink nem teszik-e meg eléggé kötelességüket, vagy más okok forognak-e fenn, azt most nem kutatom; a sajnálatos tényt magát alig lehet tagadni. Annál fontosabb, hogy theologiai ifjúságunk teljes erővel igyekezzék a fennforgó hiányokat pótolni s magát arra képesíteni, hogy a német theologiai tudomány nagybecsű termékeit haszonnal tudja tanulmányozni. De azután ne legyünk egyoldalúak. Szinte megható dolog,