Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)
Schneller István dr.: Abaelardus Péter
106 Dr. Schneller István. zárdában rájut arra, hogy a zárda szentje az Areopagita Dionysios nem athéni, hanem korinthusi püspök s így a szerzetnek, sőt Franciaországnak (Set. Denis a királyok temetkezési helye volt) büszkeséggel vallott traditiója a történeti igazságnak meg nem felelő. Egy percig sem gondolja meg azt, hogy ezzel a felfedezésével önmaga ellen zúdítja szerzettársait: közli felfedezését. Az észbe helyezett bizalmában bírta Abaelardus a szentírás és a dogma terén érvényesülő kritikájának erejét. De volt e bizalmában még egy más irányban is megnyilatkozó erő. — Az észben bízva az ókor, nevezetesen a classikai ókor. valamint a zsidóság is egészen más színben tünt fel előtte. — Az észben való közösségnek ereje kiemelte nevezetesen a görög philosophiát és ennek képviselőit az Isten kijelentésétől ment barbár, sötétségben élő népek balvéleményének köréből. Az emberiség, mely a keresztény kijelentés specificus orthodox fogalma miatt kettészakadt, Abaelardus szerint egy organikus egészet képez, amelyben nem minőségi, hanem fokozati különbségek léteznek. Az általános vallástörténet gondolata, mely még ma is az egyházra nézve csak téves utópia, fényével bevilágít Abaelard emelkedett gondolkozású lelkébe. Avagy tán hallott ő is valamit az Abassidák udvarának szelleméről, arról az időről, amidőn Akbar alatt Bagdadban egészen szabadon vitatkoztak egymással a muhamedán, a keresztyén, a zsidó vallásfelekezetűek képviselői a közös ész világossága mellett. Tán ezért nem volt csakis szorongatott helyzetének ötletes gondolata, hogy az izlam követőihez menekül, hogy ott találjon nyugalmat. (Hausr. 107.) Minél inkább lépett előtérbe ugyanis az észtevékenység jelentősége: annál inkább omlottak le a dogmatikai vallás sorompói, annál inkább lehetővé az ókori classieus népnek, a görögnek, nevezetesen a görög philosophiának is objectiv megítélése. Abaelard tényleg az egyházi sorompók dogmatismusának századában — meglepő objectivitással itéli meg a görög philosophiát, s így nem egyszer még előnyt is ad tanainak szemben az egyházi tannal s hajlandó oly tanok csíráit, nyomait fellelni a görög philosophiában is, amely tanokat mint sajátos keresztényieket büszkén vall az egyház kizárólag magáénak. Midőn a teremtésre vonatkozó relatiot úgy mint az Plató Timaeusában és Mózes Genesisében olvasható — egymással összehasonlítja, a Platóét tekinti értékesebbnek. Míg Mózes megelégszik azzal, hogy Istennel elmondatja, hogy minden jól van megcsinálva: addig Plató közelebb meg is okolja azt, ami Isten jóságát tényleg dicséri is. Az erkölcsi cselekvésre nézve a zsidók a külső törvényt — betűszerint külső parancs indítására külső cselekvények útján — teljesítik : a philosophusok ellenben azt kívánják, hogy az erény