Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 7. évfolyam, 1909 (Budapest)

Könyvismertetés

324 Κ öny vismertetés. roppant ürt, a mely a kor lelkivilágának követelményei és a hagyományos prédikálás gondolatköre között tátong. S megvallhatjuk azt is, hogy a mely r. k. egyházi szónok vonzani tudja a közönséget, azt az eredményt nem a hagyományos dogmák hangoztatásával vagy körülbástyázásával, hanem a beszéd tárgyának a korszerűségével és az előterjesztés vonzó formájával éri el. A hagyomány említése rávezet az orthodoxia kérdésének a fejtegetésére. Stettner Gyula nagyon megütközik Sztehlo Kornél ama kijelentésén, hogy az orthodoxiának a protestantismusban „semmi látjogosultsága nincs, mert orthodoxia ős protestantismus két ellentétes, egymást kizáró fogalom". A mint azonban e két iratból kitűnik, Sztehlo egészen mást ért az orthodoxián, mint Stettner. Innét a megütközés. Stettner szerint orthodoxnak lenni annyit jelent, mint egyeneshitűnek, igazhitűnek, helyeshitűnek lenni". Sztehlo azonban nem erre gondol, nem is arra, hogy egykor a régi keresztyénség hivei az igazhitűség igényével nézték le a heterodoxokat, a másképhivőket. Sztehlo az orthodoxiában a megmerevedést helyezi ellentétbe a folytonos haladásra kötelezett protestántismussal. Akár formákhoz, akár tantételekhez ragaszkodjék egy szellemi irányzat vagy egy közösség, már kivívta az orthodox jelzőt. S mert minden ilyen merev ragaszkodás akadálya a haladásnak, joggal mondhatja Sztehlo, hogy az orthodoxia és a protestantismus egymást kizáró két fogalom. A protestantismus szerintem is csak addig jogosult az életre, mig a haladás, a fejlődés, a folytonos reformálódás törvénye vezeti. Végső célja a jézusi álláspont, a mely azonban soha meg nem merevülhet, mert eszménye az istenfhíság szabadságának elérése. Szabadságra pedig leláncolt erőkkel el nem juthat senki. Az evangéliom egyháza csak az evangéliomhoz való ragaszkodásában lehet orthodox, de az útban, módban, eszközökben mindenkor modernnek és szabadelvűnek kell lennie. A mai kor hajlandósága részben azért is fordult el tőlünk, mert látja, hogy a protestáns egyházak is kezdenek formákba csontosodni, egymással szemben is igazhitűsködni, methodistikus vonásokat felvenni, türelmetlen felekezeti szempontokat érvényesíteni. A reformáció egyházainak pedig föltétlenül a szabad előretörés, a haladás, a korszellemet irányító felvilágosodás egyházainak kell lenniök, különben sem jellemőknek, sem hivatásuknak meg nem felelnek. A Tisza Istvánok és a Sztehlo Kornélok lelke már érzi azt az ellenmondást, a mely a reformáció egyházaiban a haladásra való hivatás és a maradiságra való hajlás között van, de szükségképen túl lőnek a célon, a mikor az egyéni tetszésnek érvényesítésére korláttalan szabad teret követelnek. A protestantismusban a hitelvek örök igazságok, de azok értelmezése és azok alapján a dogmarendszer felépítése is idők folyamán változhatik s változása magának a protestantismusnak csak erő-