Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 7. évfolyam, 1909 (Budapest)

Könyvismertetés

Könyvismertetés. 323 szükséges. Ez az oka, hogy ma, a midőn, nagyban és egészben véve, nem elvek és eszmények irányítják az embereket, a protestáns egyházak hanyatlanak, mig a kor szellemének jobban megfelelő külsőséges, tetszetős, idegekre ható római katholicismus emelkedik. Hogy ennek a hanyatlásnak az egyik nagy oka a protestáns istentisztelet formaszegénysége is, ezt el kell ismernünk. Az embereket manapság még a templomba is nem komoly magábaszállás ösztönzése viszi, hanem legfőlebb eszthetikai hatásokra vágynak. Ez az ok, hogy az énekkarral tartott ünnepi istentiszteleteket szívesebben látogatják, mint a közönséges vasárnapiakat. Egyházi énekeinkre azonban nem lehet vádat emelni, mert azok nagy része művészi alkotás. Hogy az előterjesztés is művészibb lehetne, azt én is aláírom, Az „eszmeileg üres prédikációk" dolgánál azonban álljunk meg. Jellemző, hogy ma a római kath. egyház minden fegyverünket jelentős diadalok kivivására értékesiti. Hozzászoktatja a hiveit a prédikációhoz és ma már a mi híveink is szívesen eljárnak a r. k. templomokba azzal az okoskodással, hogy ott is hallanak prédikációt és legalább a színesebb szertartásokban és a csaknem sohasem hiányzó művészi énekben is gyönyörködhetnek. Ez aztán már megfontolásra méltó jelenség! A mi a prédikációt illeti, be kell vallanunk, hogy annak formája, okfejtése, gondolatköre a reformáció óta alig változott. Theologiáink a régi módszerhez ragaszkodnak azzal az érveléssel, hogy a mi alkalmas volt az egyház megalkotására, alkalmas marad az egyház fentartására is. Igen de az emberek ízlése, gondolkodása, hajlandósága, igénye nagyot változott az idők folyamán. Csak egy nem változott bennük: az a természetes vágy, hogy a-tükörben, a melyet eléje állítanak, a tulajdon ábrázatát lássa. Nagyon téves dolog a vallás feladatát, az egyházak hivatását csak abban látni, hogy az istenségben való hitet és az örök életre irányuló reményt konserválja. A vallás a mindennapi kenyérért küzdő ember életét és lelkületét köteles áthatni és oly irányba terelni, a mely a tökéletesedés felé emeli az egyes embert és az egész emberiséget egyaránt. Szükséges hát, hogy a templomi szószék az élet tükre és irányitója legyen. Az evangéliomi igehirdetés örök példája maga Jézus, aki ura volt nemcsak a háborgó tengernek, hanem a megnyugvásért epedő léleknek is. Minél tétovább a kor szelleme, minél céltalanabb az emberek vergődése, annál öntudatosabbnak és annál erőteljesebbnek kell a szószék irányításának lennie. Sztehlo ama mondását: „a protestáns istentisztelet idejét múlta, ha nem tudunk abba tartalmat önteni, olyan tartalmat, a mely nemcsak az értelmetlen tömeget, hanem a művelt embert is kielégítse", — ha nem is írhatjuk alá minden megjegyzés nélkül, mégis igaznak kell tekintenünk annyiban, hogy a művelt ember kínosan érezheti azt a