Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 7. évfolyam, 1909 (Budapest)

Zoványi Jenőtől: Magyar coccejanusok a 18. században

264 Zoványi Jenő. egyetlen jota vagy ékezet sincs a bibliában, amit ki ne nyilatkoztatott volna a Szentlélek. Ilyen alapon építi fel mystikus értelmezéseit, amelyeknek nagy tömegét és képtelen túlzásait megsokalta még a censurát teljesítő franekeri theologiai fakultás is, de minthogy mások is sokan cselekedtek igy, nem látta szükségesnek meggátolni a dolgozatok vilái? elé bocsátását, annál is inkább, mivel úgy se talált bennök olyat, ami beléütköznék a confessiókba. Első helyen említett s még 1724-ben írt munkájában 132 lapon foglalkozik a Jób könyve XXXVIII. részével, melyet a legapróbb részletekig megmagyaráz, versenként, bőséges nyelvészeti fejtegetések kíséretében, még az arab nyelvből is véve hozzájok bizonyságokat. Eközben óriási mennyiségű typust fedez föl, amire tág tere nyílott már csak annálfogva is, hogy Jóbot az újszövetség typusának tartja, míg Elifáz, Bildád és Sófár az álkeresztyóneket jelzik szerinte, mint amilyenek a gnóstikusok és ebioniták voltak az apostoli korban, Elihuban pedig Pál apostolnak látja az előképét. A második dolgozat csak 12 lapra terjed, de ugyanannak a szellemnek jellemzetes terméke. Elég e tekintetben annyit megemlítni róla, hogy a Jézus előképének tekinti Józsuát s ebből a vélekedéséből folynak aztán azok a furcsa következtetések, amelyeket csak elképzelhetett a Józsua könyvéből magyarázásra fölvett három vers nyomán. A harmadik műben hasonló exegetikai elvekre támaszkodva, azt mutogatja, hogy a jó és gonosz tudásának fája szőlőtő volt. Más bibliai helyekkel (p. o. „az apák ették meg az egrest . . ." stb.) való összevetésekből és messzemenő következtetésekből állapítja meg ez állításának helyességét, amely egyébiránt saját beismerése szerint nem volt már egészen új eszme az exegetáknál. A „sensus literalis" ilyetén megállapítása után a „sensus mysticus" kifejtése következik, melyben arra az eredményre jut, hogy azt a tudóst jelképezi a paradicsomi fa, aki a jó ós gonosz tudásáért követelőzik, s azt kívánja, hogy élet és halál ura legyen. Ezt pedig ő nem másban találja meg, mint — a pápában. A 62 lapra terjedő értekezéshez egy öt lapnyi függeléket is ad, amelyben a Jel. XIII. 18.-ban említett fenevad rejtélyes számának: a sokat találgatott 666-nak a jelentésére vonatkozólag közöl három conjecturát. Módszer, rendszer és felfogás tekintetében egyiránt jóval fejlettebb már egyik fiának: Szathmári Paksi Istvánnak, a későbbi tiszántúli püspöknek az exegesise, akinek szintén irodalmi munkássága vet világot coccejanus irányának természetére. Ő is a coccejanismus hivei közé tartozott még, de miként nagynevű franekeri tanáránál: Venema Hermannál, nála is elhalványulóban volt már ez az irány a felvilágoso-