Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 7. évfolyam, 1909 (Budapest)

Zoványi Jenőtől: Magyar coccejanusok a 18. században

Magyar coccejanusok a 18. században. 259 házkerület jegyzője és a debreceni egyházmegye esperese előtt azonban meggyőzőleg kimutatta igazhitűsógét, úgy, hogy az utóbbi ízben szigorú határozatot hozott vádlói ellen a közzsinat,

1) sőt néhány év multán egyenesen püspökké választotta. A 18. századbeli magyar theologusok még bátrabban, mert háborítatlanabbul foglalhattak állást a coccejanisinus mellett, mely kutatásainak módszere ós vezérelve ellenére is orthodoxus maradt, eredetileg is, hát még az ujabb és ujabb theologiai eszmékhez képest! Ennek tulajdonítható, hogy már csupán egyes feltűnőbb esetekben került hivatalos eljárás alá valakinek valami ilyen irányú elve, de ilyenkor sem az volt a vád, hogy coccejanismust hirdet az illető, hanem inkább, hogy eltér tőle, t. i. általánosan ismert jellegétől. Semmi megszólás, semmi bántódás nem érte p. o. azokat az említett munkámban behatóan ismertetett coccejanus tudósokat, akiknek a 17. században kezdett működésűk átterjedt a 18-ra is, vagyis Debreceni Ember Pált ós Szathmárnémeti Sámuelt?) vagy azokat az ugyanott felsorolt lelkészjelölteket (kik természetesen különféle egyházi állásokbajutottak később), akik a 17. század vége felé coccejanus szellemű értekezéseket tartottak részint egyik-másik külföldi egyetemen, részint itthon valamelyik kollégiumban, llyenekül fölemlítém a többek közt Veresegyházi Tamás, később tiszántúli püspököt, EnyediIstván, később nagyenyedi tanárt, Csepregi Tnrkovics Mihály, később kolozsvári tanárt és lelkészt, akiknek mindegyiköknek átment a munkássága a 18. századba. Melléjök sorozhatók azok is, akiknek egyes holland coccejanus tanárokkal való bensőbb ós tartósabb összeköttetése kizárólag hasonló elvüségök esetén keletkezhetett és állhatott fenn; ilyenek voltak p. o.: Szathmárnémeti Mihály (11.) kolozsvári tanár,

3) Bogdányi Sajgó Mihály máramarosszigeti lelkész, egy kéziratban maradt „Onomatologia ecclesiastica" szerzője,

4) Udvarhelyi Mihály előbb máramarosszigeti, majd kolozsvári tanár,

5) Baczoni Incze Máté kolozsvári tanár és lelkész,

6) valamint azok a megnevezetlen, de bizonyosan jókora számmal levő magyarok, *) Sárospataki Füzetek 1857. 702. 1. Tóth Sámuel: Adalékok a tiszántúli ev. ref. egyházkerület történetéhez. Debrecen, 1894. I. füzet 68. 1. J) 162-164., illetőleg 164—173. 1. — Az utóbbinak Roíiil franekeri, majd utrechti tanárhoz való viszonyára élénk világot vetnek azok a levelei, melyeket »Brieven van nederlandsche geleerden van hongaarsche geleerden« (Nederlandsch Archief voor Kerkgeschiedenes 1902. 423—436. 1.) c. közleményemben adtam közre emettől. 3) Nederlandsch Archief . . . 1902. 427., 429., 431. 1. 4) U. o. 431 -433. 1. 5) U. o. 431. 433. 1. ·) U. o. 433-436.