Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 7. évfolyam, 1909 (Budapest)
Daxer György dr.-tól: A megváltottság és az egyéni felelősség tudatának viszonya az ujabb theologusoknál
A megváltottság és az egyéni felelősség tudatának viszonya. 195 Látjuk, hogy Böhl is hangsúlyozza a kegyelem monergismusát, amely nem tűri az embernek semmiféle közreműködését az üdvösség elsajátításában De Böhl még a megtérés után is kizárja az embernek mindennemű közreműködését; azért hangsúlyozza, hogy önmagában akkor is csak test, pedig ezen állapotban nemcsak a luth. theologusok, hanem Ebrard is cooperatiót állapítottak meg. De Böhl épen ezért synergistáknak is nevezi őket (pl. Frankot 538. 1. v. ő. 475. 1. Thomasiust 539. 1.) és a maga részéről nem habozik a praeilestináció következményét a reprobációval együtt megvonni. (527. skk. 1. és 539. skk. 1.) A kiválasztás tanában más tanoknak, nevezetesen a megigazulás tanának postulatumát látja, a mely nélkül a szent írásnak legbecsesebb igazságai s mindenek előtt a hitből való megigazulás meg nem állhatnának. (456. 1.) És ha már annyira vagyunk, akkor a reprobatiót mint a kiválasztásnak szükségszerű következményét (539. 1.) ós Isten felségjogát is el kell fogadnunk (540. 1.) A kegyelem monergismusát Böhlnek a praedestináció tanával minden esetre sikerül fenntartania; csak az a kérdés, hogyan vagyunk a keresztyén hittudat másik lényeges tényezőjével, az egyéni felelősség tudatával ? Először a megtérés utáni keresztyén vallásos élet nem jöhet erkölcsi megítélés alá, mert az ember önelhatározása nem játszik benne semmiféle szerepet. De az elkárhozásért való felelősség sem hárulhat az emberre, hanem csak az Istenre. Igaz, hogy a meghívott ember el nem kárhozik s így itt a felelősség problémája fel sein merül. De aki hatásos meghívásban nem részesül, vájjon mi jogon vonható felelősségre? Ezen felelősség megállapítása céljából Böhlnek szüksége van arra, hogy a természetes ember állapotára nézve a formula concordiaetől eltérőleg tanítson és követeljen számára olyan képességeket, melyek aztán a kegyelem működésének kapcsolási pontjául szolgálhatnak ós szerzőnket az annyira perhorreszkált synergismus tőszomszédságába viszik. Ugyanis ezen képességek állítólag úgy állítják oda az embert, hogy mentség nélkül és cselekedeteiért felelős legyen. (458. 1.) Ugyanezen okból állítja azt is, hogy Isten meghívása általános és előre senkit sem zár ki (471. 1.), hogy aztán kijelenthesse, hogy a bűnös önmaga zárja ki magát az üdvből. (474. I.) Csakhogy miképen egyeztethető ez megint össze a praedestinációval, azt már nem mondja meg Böhl; valószínűleg ezen kérdést is a praedestináció tanával kapcsolatos azon nehézségekhez számítja, melyeknek megoldására nem vállalkozik, mivel arra úgy sem vagyunk képesek. (548. 1.) Böhl állásfoglalása tehát és vele a ref. praedestináció is a synergismussal szemben a másik hibába esik, biztosítja ugyan a kegyelem monergismusát, de úgy, hogy a keresztyén