Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 7. évfolyam, 1909 (Budapest)

Daxer György dr.-tól: A megváltottság és az egyéni felelősség tudatának viszonya az ujabb theologusoknál

A megváltottság és az egyéni felelősség tudatának viszonya. 189 nek rajzát, — amint azt δ maga is eddig adta, — egyoldalúnak, a természetes ember ezen fogalmát abstraktnak tartja. (Monogr. 450. 1.) Azért vállalkozik az egyház hitvallása, a formula concordiae fejtegetéseinek kiegészítésére (278. 1.) és e célból tekintetbe akarja venni a bűnös ember relativ erkölcsiségét is. (Glaubens). 48. §. Monogr. 442. skk. 1.) Ide tartozik a természetes ember akaratereje, mellyel önmagán uralkodhatik, a lelkiismeret, a mellyel Isten az embert még magához köti, a természetes istentudat, a társas élet alakjai s azoknak valamint a történelemnek erkölcsi jelentősége. Mindezek hozzájárulnak ahhoz, hogy a természetes emberben még más tartalmat is láthatunk, mint csupa bűnt. (Monogr. 443. 1.) Ehhez hozzájárul még a megváltó kegyelemnek hatása a természetes emberre. Ez mint gratia excitans, amelyről a semipelagianismus joggal beszélt, olyan hatást idéz elő az emberben, mely a természetes embernek és nem a kegyelemnek terméke. Az emberben kívánságok kérdések szunnyadnak, melyeket maga sem ismer; de a kegyelem felébreszti. Az Isten igéje tudatára hozza, hogy alapjában δ maga is Isten közösségére vágyakozik. Ilyenkor aztán találkozik az Istent kereső ember és a Krisztusban önmagát odaadó Isten és az emberben felébred az üdv utáni vágy. (457. 1.) Mindez azonban még nem a kegyelem sajátos műve. Arról csak azután lehet szó, amikor az ember keresztyénné lesz. De ezen új keresztyén élet viszont csak Isten műve lehet. (Monografla 458. 1.) Az ember nemcsak képtelen, de nem is hajlandó arra, hogy az üdvöt elsajátítsa. Az üdv elsajátításában az aktivitás eleinte a kegyelem részén van, míg az ember „mere passive se habet". De másrészről az ember erkölcsi természete azt kivánja, hogy ezen elsajátítás erkölcsi folyamat, az ember szabadságának cselekedete is legyen. Hogy mikép lehetséges ez, az a kérdés. (459. 1.) Luthardt ezt a következő módon magyarázza. A kegyelem hatása az ember személyiségére, azaz akaratára történik. Erre pedig csak az öntudat közvetítésével lehet hatni. (460. 1.) Ennek eszköze meg az ige, mint a személyes érintkezés közegre. Az ige meghív bennünket önismeretre, bűnünk ismeretére vezet. (461. 1.) És avval, hogy bűnünket megismerjük, megszabadulunk annak ámításától. Megijedünk azon, hogy nem vagyunk olyanok, milyeneknek lennünk kellene. De látjuk Isten haragját és kegyelmét is; az megrettent, ez pedig magához vonz bennünket; (462. 1.) Ez az illuminatio. Mindezen hatások akaratunktól függetlenek, motus inevitabiles, melyekhez hasonló más hatások is előfordulnak még az ember szellemi életében, (v. ö. 376. 1.) És bár az ember erkölcsi természetében és fejlődésében megvan a csatlakozási pontjuk s így nem idegenek az emberre nézve,