Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 7. évfolyam, 1909 (Budapest)

Daxer György dr.-tól: A megváltottság és az egyéni felelősség tudatának viszonya az ujabb theologusoknál

1 190 Dr. Daxer György. azért mégis csak egészen új hatások azok és felszólítást foglalnak magukban az emberhez, hogy önelhatározásával feleljen rájuk. Hiszen avval, hogy a bűn ámítását gondolkodása előtt lerontották és kötelékeit istenre irányuló akaratáról levették, szabadítólag hatnak lelki életére; így lehetővé teszik az önelhatározást (463. 1.) s odafordítják az ember figyelmét bűnére és Isten kegyelmére. Azon fordul meg most már minden, vájjon az ember is akarja-e hogy odaforduljon. Odavonzzák a kegyelem Istenéhez. Az a döntő, vájjon az ember akarja-e magát hozzá vonzatni. Természetes önzése ugyan ellenáll, de a kegyelem lehetővé teszi, hogy a kegyelem megragadására is elhatározhatja magát. „Az embernek istenhez való természetes vonzalma ós a természetes ember erkölcsi törekvése ebben a kegyelem szövetségesei." (464. 1.) így helyreáll tehát a kegyelein hatásakóp az ember akaratának szabadsága. És ha most istennek ama felszólítására: „térjetek meg" — nem hallgatunk, megáll az az Ítélet: „ti nem akatatok." (Glaubenslehre 442. 1.) A dicsőség tehát egyedül isten kegyeimé, a nélkül azonban, hogy az ember akarata ki volna zárva, sőt az épen ezután lép még csak igazán érvénybe. Mert hiszen a megtérés még a test és a lélek közti sok küzdelmen vezet át és ezen küzdelem az akarat részvéte nélkül nem lehetséges. Csakhogy ez persze már azon akarat, amely a kegyelem első hatásait megérezte. (443. 1.) Luthardt azt mondta, hogy Thomasius fejtegetéseit tartja a leghelyesebbeknek és bennük látta az egyházi tan dogmatikai fejlődésének legmegfelelőbb kifejezését. (Monogr. 382. 387. 1.) És tényleg azt lehet mondani, hogy fejtegetései lényegileg meg is egyeznek Thomasiuséival. Csak a természetes emberben lévő relativ jót mint a kegyelem csatlakozási pontját hangsúlyozza jobban amannál. Ez Luthardt álláspontjának sajátossága, melyet oszt ugyan másokkal, de a legnyomatékosabban ő emelte ki. Mindebben Luthardtnak az apologetának és az ethikusnak érvényesülését lehet látnunk, de valószínű, hogy itt Kahnis synergismusának befolyását is észlelhetjük (Kunze i. m. 51. 1.), miért is itt, Kahnis társaságában kellett vele foglalkoznunk. Bizonyos ugyanis, hogy Luthardt kifejezései nem egyszer egészen ennek szája íze szerint hangzanak, sőt a gratia excitansra vonatkozólag igazat ad a semipelagianismusnak: ezért nem csoda, hogy Luthardt tanát a dorpati Volck aggályosnak találta, sőt Philippi egyenesen synergistikusnak nevezte. (Glaubenslehre 4. köt. 80 skk. 1. jzet) Luthardt azonban a maga tanítása számára is igénybe veszi a synergismus elvetését és Philippi polémiáját félreértésnek tudja be (Compendium der Dogmát. 8. kiad. 261. 1.). És ebben Bensow igazat ad neki, mert bár Luthardt