Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 7. évfolyam, 1909 (Budapest)
Daxer György dr.-tól: A megváltottság és az egyéni felelősség tudatának viszonya az ujabb theologusoknál
1 176 Dr. Daxer György. kegyelmének köszönjük. De nekünk annyiban kell hozzájárulnunk, hogy azt hitben elfogadjuk. És hogy ezen hit részünkről nem lehet valami érdem, csak úgy állíthatja, hogy keletkezését a kegyelmi eszközök révén ható isteni erőre vezeti vissza. De hogy mi része van akaratunknak és szabadságunknak, ha nem is az üdvben, de az elkárhozásban, ha nem hiszünk: azt meg nem értteti velünk. Úgy látszik, mintha az ennek megértésére vezető fejtegetések elítélését célozná, mikor azt mondja, hogy a megszentelésben az isteni hatásnak és az elsajátító emberi önállóságnak egybefogódzása mindaddig nehézségeket okoz a megértésnek, míg az ember azon van, hogy az Istennek történetfeletti hatását épúgy tapasztalatilag kimutassa, mint a történeti eszközöket és a lelki folyamatokat és mindezen tényezőknek mértékét is körülhatárolja. (414. 1.) Mintha minden ilyen törekvés synergismusra vezetne, mellyel szemben kiemeli, hogy az Isten és az ember ténykedésének egymással szemben való körülhatárolására az Isten cselekvését nem lehet a belső összfolyamatból kiválasztani és kimutatni. Az önmegfigyelés előtt is csak a lelki élet jelenségeiben tűnik az fel, melyeket előidéz. Annál kevésbé lehet a lelki jelenségeket úgy széjjelválasztani, hogy az egyik részen az Istentől létesítettek, a másikon az ember által előhívottak volnának. Ahol az ember lelkében a hit erőre kap, ott nem tűri meg a vallási vonatkozásokban a vagy-vagy-ót, mert tapasztalatai a nemcsak- hanem is jellegét viselik magukon. (417. 1.) Ha Kählernek ezen szavait helyesen értelmezzük, azt kell mondanunk, hogy nagyon emlékeztetnek Kaftan vagy Häring fejtegetéseire ós kérdésünkben való állásfoglalása bizony eléggé megegyezik Ritschlnek vagy inkább hozzá közelebb álló tanítványainak felfogásával. Míg tehát nézetét ugyanazon okból nem oszthatnánk amely miatt Ritschlé s tanítványaié nem elégített ki bennünket, addig Beck és Kübel feleletét kérdésünkre synergismusa miatt kell elvetnünk. c) Az erlangeni isicola.]) 1. Harless Adolf. (1806—1879. 2) Harless Adolf, a nagy egyházférfiú, mint tlieologus, az erlangeni theologia úttörője volt. A rationalismusból átment a romantikához és innen felküzdötte magát luth. álláspontjára, melyet azután a tanszéken és az egyház vezetésében *) L. Poehlmann H: Die Erlanger Theologie, ihre Geschichte und ihre Bedeutung 1907. 2) L. önéletrajzát: Bruchstücke aus dem Leben eines süddeutschen Theologen 2 köt. 1872. 1875. Langsdorf! W.: Ad v. Harless 1898. Luthardt i. m. 382. 1. és Herzog féle reálenc. 7. köt. 421-422. 1. (Slählin).
