Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 7. évfolyam, 1909 (Budapest)

Daxer György dr.-tól: A megváltottság és az egyéni felelősség tudatának viszonya az ujabb theologusoknál

A megváltottság és az egyéni felelősség tudatának viszonya. 119 theologia körébe vágó kisebb munkái után említést érdemel különösen két vezérfonala: „Grundriss der ev. Dogmatik" 1905. ós „Grundriss der theologischen Ethik" 1906, melyek közül az első 1907-ben már a 2. kiadást megérte. Ennek előszavában hangsúlyozza Kirn, hogy könyvével azt a célt is szeretné szolgálni, hogy a kezdő theologusok az egyház hitében lévő kincseknek megint örülni és róluk bizonyosságot nyerni tudnának. Szóval theologiájának megvannak positiv tendenciái. És erről maga a dogmatika is sok helyütt ékes bizonyságot tesz. De másrészről bizonyos, hogy Ritschl befolyása is igen sok fontos ponton észrevehető. (Kirn theologiájának e kétféle alkotó elemeit kimutattam dogmatikája 2. kiadásáról írt ismertetésemben a Theol. Litbl. 1908. évf. 5. számában 54 57. 1.) Isten a megváltást minden embernek szánta (110. 1.) De miután ezen szándéka nem minden emberben valósul meg, az a kérdés, mi e két külömböző eredménynek az oka? Tán az isten kiválasztása vagy az emberek önelhatározása? Egyeseknek örök és feltétlen kiválasztásáról és elvetéséről nem lehet szó és a praedestináción csak istennek arra nézve való örök határozatát lehet érteni, hogy mindazokat üdvben részesíti, akik a Jézus Krisztusban hinni fognak. Elvetni csak azokat fogja, akik maguk zárják ki magukat az üdvből. Ámde a praedestinációnak vallási gyökere van ós ez azon hitbeli tapasztalat, hogy a hit nem az embernek érdeme, hanem az istennek műve, mig a hitetlenség az ember vétke. Ezen ellenmondás kiegyenlítése csak úgy sikerül, ha a hit ébresztését isten hatásos meghívására vezetjük vissza, mig az ember szabadságának csak annyit tartunk fenn, hogy azt, amit isten felébresztett benno, megtarthatja vagy pedig elvetheti. (111. 1) És ebben rejlik felelősségünknek súlya, hogy istennek személyes életünkbe nyúló hatását utasítjuk vissza, ha a hitet megtagadjuk. Többet ennél Kirn dogmatikájában kérdésünkre vonatkozólag nem találunk. Legfelebb azt említhetjük még meg, hogy az isten kegyelme monergismusának feltételét, a természetes ember képtelenségét az igazi jóra, határozottan állítja anélkül azonban, hogy a relatív erkölcsiséget tagadná. (77. 1.) És ha hittudatunk két alaptényének dogmatikai közvetítése nála tán nem eléggé beható, nem szabad elfelejtenünk, hogy dogmatikája csak vezérfonál; ámbár az sincs kizárva, hogy a Ritschl-félo theologia elvei is éreztetik ezon hiányban csendes befolyásukat. Csakhogy Kirn ezt ki nem jelenti s így állásfoglalásában a positiv theologia hatását is fel lehet ismerni. Legközelebb áll e tekintetben Reischléhez és Schultzhoz. Kimhez hasonló álláspontot foglal el, vagyis Ritschl