Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 7. évfolyam, 1909 (Budapest)

Daxer György dr.-tól: A megváltottság és az egyéni felelősség tudatának viszonya az ujabb theologusoknál

A megváltottság és az egyéni felelősség tudatának viszonya. 115 akaratának behatásai s nyilvánulásai elől tényleg nem lehet kitérni. (506.) És csak istennek ilyen elkerülhetetlen hatásai folytán keletkezik és marad meg hitünk. Csakhogy azután vagy átadjuk magunkat ezen hatásoknak vagy ellenállunk nekik. Ilyen értelemben nem ellenállhatatlanok azok; sőt épen e hatások hívnak fel bennünket az önelhatározásra és arra képessé is tesznek. Valamint csak magasabban álló személyiségektől jövő hatások alapján keletkeznek az emberben erkölcsi elhatározások, úgy jön létre a legfőbb erkölcsi elhatározás is isten mellett vagy isten ellen csak az isten kegyelmi akaratának hatása alapján (507. 1.). Eddig Häring lényegileg ugyanazon úton halad, mint Schultz vagy Reischle. Hangsúlyozza a kegyelem első benyomásainak elkerülhetetlenségét a szabadság felkeltéséig. Azon pillanattól fogva, hogy ez a szabadság aktióba lép, a kegyelem hatásai már nem ellenállhatatlanok. Vagyis ezen pontig ő is közeledik az egyházi theologia álláspontjához és túlteszi magát Ritschl felfogásán. De itt aztán megállapodik és kifogásolja, hogy a luth. dogmatikusok szerint az ujjászülöttnek akarata a kegyelemmel cooperálhat. (506. 1.) A kérdésnek ezen további fejtegetése ellen most előáll Ritschl módszerével és kijelenti, hogy ott ismereteink határához értünk, ahol 6 megállapodott; rejtély előtt állunk, amely azonos létünk rejtélyével. Ennek nincs megoldása ós ha mégis megpróbálkozunk megoldásával, úgy ezen kísérlet a való tényállás megismerésének, a kijelentés alapján álló hitnek csorbításával járna. (507. 1.) Ezen a ponton tehát Häring is kitér a kérdés megoldása elől, még pedig Kaftan érveléséhez hasonló módon, s így legalább itt vele együtt Ritschl igazi tanítványának bizonyúl. 8. Wendt János Η. (1853—) Wendt Göttingenben Ritschl hallgatója volt ós később mint az iskola tagja került a liberális Heidelbergbe, majd Lipsius halála után a liberális theologiának egyik várába, Jénába. Mind a két helyen az új szövetség magyarázata mellett főleg a rendszeres theologia volt szakja. Exegetikai főműve: „Die Lehre Jesu" .1886. s 1890. 2. kiad. 1901. annyiban lett fontossá a rendszeres theologiában elfoglalt álláspontjára is, hogy az egész szentírás normatív tekintélye helyébe Jézus tanításának zsinórmértékét tette. És ezen az alapon megírta „System der christlichen Lehre" 1906. s 1907. c. művében dogmatikáját és ethikáját egy rendszerben. Ezen könyvében Wendt mintegy meghódolva a liberális theologia előtt is — összekötő kapcsot létesít Ritschl theologiája és a liberális theologia közt. Ez utóbbi szinte feléled megint az ő theologiájában. Ritschlnek és iskolájának törekvésével szemben, 8*