Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 7. évfolyam, 1909 (Budapest)

Daxer György dr.-tól: A megváltottság és az egyéni felelősség tudatának viszonya az ujabb theologusoknál

106 Dr. Daxer György. lekezetben való specifikus továbbhatása mértéke szerint bekövetkezik, midőn az egyesben a Krisztusban való hit s az istenben, mint atyában való bizalom előhivatik. . . . Hogy mikép jön létre ezen hatás, épúgy rejtve marad minden megfigyelés előtt, mint általában az individuális szellemi élet fejlődése." (563. 1.) Épen azért szerinte a theologiának „a scholastikus psychologiából származó, de megoldhatlan kérdést: mikép ragadja meg, hatja át és tölti be a szent lélek az embert, el kell ejtenie." Hiszen „a lélek sajátossága . . . abban jut kifejezésre, hogy az érzet nem egyenlő a neki megfelelő ingerrel. A fény és a hang érzete egészen más valami, mint ... az aether vagy a levegő rezgése, amely amaz érzeteket okozza. ... A psychologiának ezen alaptörvényéből a tudományos theologiának azon feladata következik, hogy mindent, ami az istennek az emberre gyakorolt kegyelmi hatásaként jelentkezik, a- megfelelő vallási és erkölcsi aktusokban felmutassunk, melyeket a kijelentés . . . előidéz". (22. 1.) Nekünk tehát csak az ember lelkének aktusaival van dolgunk. Hogy azok előtt az isten kegyelme és az ember szabadsága létrehozásukban mikép viszonylanak egymáshoz, vájjon együttműködnek-e vagy sem és ha igen: miképen — minderről Ritschl szerint nem lehet semmit sem mondani. Ritschlnek ezen elvi állásfoglalása ismeretelméletével is összefügg. Evvel ugyan nem akarjuk azt mondani, hogy Ritschl előbb megállapította ismeretelméletét s azután erre alapította theologiai módszerét. Lehetséges, hogy megfordítva: meglévő theologiai felfogásához utólag kereste az ismeretelméleti alapot (így: Seeberg i. m. 291. 1.) De mindenképen áll, hogy ismeretelmélete fent vázolt állásfoglalásával megegyezik. Ritschl ugyanis háromféle ismeretelméletet külömböztet meg: Platóét meg a scholastikáót, mely szerint a létezőt ránk ható ismérveiből ismerjük meg, melyek mögött a létező mint egység nyugszik, Kantét, aki ismereteinket a jelenségekre szorítja, míg a létezőt megismerlietlennek mondja; és végül Lotzeót, aki szerint a jelenségekben magát a létezőt megismerjük, mint ismérveinek okát. (18—20. 1.) Ritschl ezen utóbbi felfogáshoz csatlakozik, s evvel azután fentvázolt állásfoglalása a szent lélek hatásaira vonatkozólag is megegyezik. Szóval Ritschlt elvei arra kényszeritik, hogy hivatkozással arra, hogy az ily lelki folyamatok meg nem magyarázhatók, egészen kitérjen kérdésünk előtt ós meg sem kísérelje megoldását. 2. Herrmann Vi 1 m ο s. (1846—). Herrmann Ritschlnek egyik legrégibb és legodaadóbb tanítványa, aki mestere theologiáját az ethicismus és szinte