Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 7. évfolyam, 1909 (Budapest)

Daxer György dr.-tól: A megváltottság és az egyéni felelősség tudatának viszonya az ujabb theologusoknál

A megváltottság és az egyéni felelősség tudatának viszonya. 101 el úgy, hogy puszta természetes morállá alakitja át, életteljes világfelfogását pedig rideg, élettelen pantheismussá. 4. Lipsius R. Adalbert. (1880—1892).

!) A liberális theologiának egyik jeles képviselője még Lipsius. Mint egyháztörténész, exegeta és dogmatikus egyaránt alapos és tudós theologus volt. A rendszeres theologiát „Lehrbuch der ev. protest. Dogmatik" 1876. 2. kiad. 1879. 3. kiad. 1893. c. művével, majd aztán annak philosophiai és ismeretelméleti elveit fejtegető „Philosophie und Religion" 1885 és „Glauben und Wissen" 1897 c. dolgozataival gazdagította. Lipsius nem áll Hegel befolyása alatt, mint Biedermann és Pfleiderer, hanem Kant philosophiájának hatását mutatja. De azért mégis ezen theologusokhoz, főleg Biedermannhoz, közelebb áll, mint az új kanti philosophia elveit követő Ritschl-féle theologiához. Ezt az összefüggést észlelhetjük azon álláspontjában is, amelyet kérdésünkben elfoglal. Lipsius is úgy, mint Biedermann, véges szellemnek tekinti az embert (dogmatikája 2. kiad. 420. §.), akinek hivatása, hogy öntudatos és önmagát elhatározó énné fejlődjék (423. §.). Szellemi rendeltetése az istenhez való hasonlatosság és az istennel való közösség. Ez azonban csak fokozatos, szellemi fejlődésben valósul meg úgy, hogy a természetes érzéki állapotból az azon fölül való folytonos emelkedésben a világ felett való szabadságra vagyis az istennel való öntudatos és önkéntes életközösségre jut. (467. §.) Ezen fejlődés a közvetlen érzéki állapotból indul ki, melyben a szellemi léthez megvan a képesség és a test meg a szellem az öntudatban még nem lépnek fel mint ellentétek. (468. §.) Ezen erkölcsi fejlődés egyik fokozatán sem nevezhető az ember absolut romlottnak vagy a jóra teljesen képtelennek. (486. §.) Magasabb rendű életét a kegyes ember Lipsius szerint is kizárólag a benne lévő isteni lélek kegyelmi hatására vezeti vissza, a nélkül azonban, hogy emberi szelleméletének egysége csorbát szenvedne vagy öntudatának subjektiv-psychologiai közvetítése bármely ponton is megszűnne. (678. §.) És ez lehetséges is, mert a szent lélek semmi egyéb, mint az emberi szellemben immanens isteni szellem. Azért a kegyelmi hatások ós az ember saját lelki élményei egymástól meg sem különböztethetők, mert hiszen az isteni lélek működése az emberben és az ember vallás- és erkölcsi tevékenysége nem két különböző dolog, hanem ugyanazon osztatlan belső folyamatnak két lényeges mozzanata. (595. 1.) Lipsius ')L.Herzog-féle reálencykl. 3. kiad. 11.köt. 620-524 (ifj. Lipsius) Bensow i. m. 62. 1. csak annyit mond róla, hogy Biedermannéhez hasonló eredményre jön.