Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 7. évfolyam, 1909 (Budapest)

Daxer György dr.-tól: A megváltottság és az egyéni felelősség tudatának viszonya az ujabb theologusoknál

A megváltottság és az egyéni felelősség tudatának viszonya. 99 hanem csak isten kegyelme által. Ε kegyelemnek az ember lelkében aztán az is a hatása, hogy létrehozza a vallási szabadságot. De mikép valósul meg most a véges szellemben annak rendeltetése? Hogyan esik át azon az elkerülhetetlen meghasonláson, a mely érzéki léte és szellemi rendeltetése között van ? Azt a processust, a melyben az ember rendeltetése, üdve ilyen módon megvalósul, üdvfolyamatnak nevezzük. Az egyházi tan az üdvfolyamatról azért szenved ellenmondásban, mert e szellemi folyamat tényezőit személyes lényeknek tekinti és különböző mozzanatait különböző folyamatoknak és állapotoknak veszi. (856. §.) Ilyen ellenmondás mindjárt az, hogy az üdvfolyamat az ember személyes szellemi életében folyik le, és causa efficiense mégis egy másik rajta kivül lévő személyiség (857. §.). Ugyanis egyrészt az egész üdvhatást az emberben csak a tőle személyileg különböző isteni énnek kell tulajdonítani, de másrészt az ember szabadságát, mely szelleméletevel összeesik, sem lehet tagadni, hanem az üdvfolyamatot, melyet isten az emberben létesít, szellemi folyamatnak, azaz egyúttal az ember cselekedetének is kell tekinteni. Ε két állítás azonban, a mely két ón személyes cselekvését megkülönbözteti, de össze is foglalja, szükségszerüleg vagy kölcsönös korlátozásra és kiegészítésre vagy akár az egyiknek, akár a másiknak megszüntetésére vezet. (858. §.) Hogy ezen hibákat elkerüljük, Biedermann szerint el kell kerülni az üdvfolyamat mozzanatainak képzetszerü önállósítását. Ez azonban csak úgy lehetséges, ha az üdvfolyamatot annak vesszük, ami, t. i. az ember szellemi életében lefolyó ama folyamatok egységes összességének, melyek által az ember természetes fejlődésében elkerülhetetlen meghasonlás az ő természetes állapota és isteni rendeltetése között megszűnik és az ember üdve megvalósul. Akkor ezen folyamat tényezőit nem fogjuk mint személyes hatalmakat egymással szembeállítani, hanem azoknak tekinteni, amik valójában, t. i. az emberben lefolyó személyos lelki folyamat mozzanatainak. Ezen mozzanatok az absolut szellem és a véges individualitás. (865. §.) Az üdvfolyamat tehát az ember véges szellemi énjében folyik le, még pedig úgy, hogy az absolut szellem öntudatában mint önelhatározásának ható ereje működik. Ez az isten működése az emberben, äZäZ cl ζ absolut szellem actus purusa a véges szellemben. Az absolut szellem ezen actus purusa kegyelem, mert az ember azt meg nem érdemelte, sőt mint a vele szemben álló isteni szellemnek az ő subjektiv ellenmondását megszüntető életközlését tapasztalta. Igy érthető aztán, hogy a természetes énnek minden felülemelkedése a szellem igazi szabadságáig egy7*