Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 6. évfolyam, 1908 (Pozsony)

Payr Sándortól: A pietismus paedagogikája

Λ pietismus paedagogikája. 75 Franckenak igaza van annyiban, hogy azt a tanitás utján közölt igazságot a növendék annál tökéletesebben elsajátítja, minél jobban összeforrott az a tanító egyéniségével s minél jobb bizonyságot tett ez arról. (Palmer, Pietismus i. m. VI. 81. 1.). Még arra is figyelmezteti Francke, hogy az a külsó' szép és jó cselekedet a tanítóban még nem elég, mert a gyermek szeme mélyebbre lát, nem csak a külsőt nézi, hanem a szivet, az igazságot keresi. Azért legyen a nevelő igazán megtért keresztyén, a ki a szív teljességéből szól és cselekszik. Francke e részben is irányt jelölt a jövendő számára. A nevelő személyiségének jelentőségét az ujabb paedagogika mindjobban méltányolja. (Schneller, Paed. dolg. Bpest 1900. I. 39. 1.). A nevelő egyénisége sokat tehet, de nem mindent. Ezt lássa be ő is épen vallásosságánál fogva. így akarja Francke. A nevelés nem pusztán emberi, ez valami magasztos, szent, isteni. Emberi elme egy maga meg nem cselekszi, még a kik Istent félik is, azok se bizakodjanak el erőikben. A legjobbat imádság által kell elvégezni. És az ifjúságot az neveli legjobban, a ki legkomolyabban járul Isten elé s lélekben és igazságban vele küzd és viaskodik, hogy a reá bízott lelkeket megmentse a romlástól. Az ilyennek Isten bölcseséget és okosságot ad, hogy a nevelés munkáját az ő akarata szerint folytassa; s ha mindjárt nem látná is gyümölcsét, de végre Isten még is megtekinti síró könnyeit s megvigasztalja, miként Augustinus anyját. Mónikát, azzal, hogy a kiért ennyi könyet hullatnak, az nem veszhet el. (Előszó Feneion művéhez, Richter i. h. 44. 1.). Francke a nevelést istentiszteletnek tekinti. Minden tanítónak hivatalába való beiktatása imádsággal történt. Ilyen vallásos szellemű, kegyes tanítóktól várhatta meg Francke hogy minden földi érdeket félretéve, egyedül Isten dicsőségére, Isten országáért fognak munkálkodni. Az önzetlenséget a legnagyobb mértékben megkívánta a nevelőtől. Neki igen olcsó tanítói voltak. Mikor I. Frigyes, porosz király 1713. meglátogatta Francke intézeteit, a könyvkereskedésben sok munkával elfoglalt Elerstől (lásd fentebb) azt kérdezte: mit kap azután mind ezért? Azt, a mi rajtam van — feleié — mást semmit (értsd: ruhát, ételt, lakást). „Ilyen olcsó embereim nekem persze nincsenek," — mondotta a király. Ilyen volt a tanítók fizetése is. A szeretet, a hivatásérzet pótolt mindent. „Ha a praeceptor nem Isten dicsőségét keresi komolyan, akkor még kevésbbé fog a gyermekekkel gondolni" — mondja Francke mindjárt neveléstana elején. (Kurzer u. e. Unterricht 1. §.). Ez az önzetlen áldozatkészség, a szeretet és vallásos buzgóság volt a pietismus igazi ereje. Abban a korban kellő theoreticus előképzettség nélkül a tanítói pályán csak is ez tehetett nagyot. Ez a szeretet találta meg a gyermek szivéhez az utat, ez pótolta ki a fogyatkozásokat. Pestalozzi sem volt valami nagy theoreticus. És mégis nagy paedagogussá, a néptanítók példány-