Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 6. évfolyam, 1908 (Pozsony)

Erdős József dr.-tól: Az újszövetségi kánon és az őskeresztyén irodalom

16 Dr. Erdős József. 4 2

4 ; ezenkívül c. 4-ben 6 γαρ .... ενδεής cf. Act. 17 s

ä; c. 6: καν . . . · ημ'ιν cf. Act. 17 í

8 ; C. 12: δούλοι .... έ/ιρά&ημεν cf. R. 7 j5 ; C. 15: et μεν .... πνεύματος cf. 1. Kor. 3 J

6; τοΤς ψνχικοΊς cf. 1. Kor. 2

1

4; c. 16: βώρακι .... εαται cf. Ef. 6 i3 14 17 j c. 15 : της νλης και της πονηρίας απαυγάσματα alludit ad Hebr. 1 3 (Worth). Tatianosnak elveszett s csak töredékesen maradt fen a 7ΐερί τοΐ ν.ατά τον σωτήρα καταρτισμού (idézi alex. Kelemen, Strom. III. 81), továbbá az anthropologiai és természetbölcseleti tanokat tartalmazó περί ζώων; sőt az imént bemutatott apoiogiai iratánál is sokkal jelentősebb és becsesebb Diatessaron (το δια τεσσάριον εύαγγέλιον) cíinű munkája, mely utóbbit δ, Zahn gondos kutatásai szerint a négy kánoni evangéliom görög szövege alapján eredetileg syr nyelven szerkesztette, de a mely evangéliom-harmonia már 170—180 táján, a syr keresztyének egyházi használatából kiszorult, mindamellett arab, görög és latin fordításokban, illetőleg utánzásokban korunkig fönmaradt. Ez a mi négy kánoni evangéliomunkból egységes egésszé szerkesztett — noha hézagos — evangéliomharmonia az evangéliomok kánonának authentiája mellett hangosan beszélő tanúbizonyság. Irodalom. Tatiani oratio ad graecos. Edidit Worth Oxon. 1700. Dániel Η. Α., Tatianus der Apologet. Halle 1837. Otto

, Tatiani oratio ad graecos. Jenae. 1851. Semisch, Tat. Diatessaron. Vratisl. 1856. Zahn Th., Forschungen ... I. Theil. Erlangen 1881. Athena(/oras előbb athéni platonikus bölcsész, majd keresztyénné létele után az alexandriai kateclieta iskola mestere, Zahn nyomozásai szerint (Forschungen . . . III. 60) ugyanaz a férfiú, a kinek Boethos platonikus bölcsész a maga περί των παρά Πλάτωνι άιιορουμένων λέξεων művét ajánlotta (Photius cod. 155). Fenmaradt két hiteles irata közül az elsőt Alexandriából 177-ben intézte Marcus Aurelius Antoninus császárhoz és annak fiához Lucius Aurelius Commodushoz. Ebben a 37 fejezetből álló πρεσβεία περί Χριστιανών (supplicatio pro Christianis) című apológiájában védelmezi a keresztyéneket az istentelenség, a fajtalanság és gyermekhúsevés rágalmai ellen, míg a másik művében περί αναστάσεως τών νεκρών dialektikailag indokolja a feltámadásról szóló bibliai tant. Bölcsészeti ingeniumával, széles ösmereteivel, alakilag szabatos, nyelvezetileg szép két iratával első helyet vívott ki magának az apologeták sorában. Előadásának hangja vonzó, nyugodt; érvelése súlyos, meggyőző; stylusában az attikai elegantia csillog. Platón eszméin kívül ismeri más bölcsészek gondolatvilágát is, mint szintén az ókori költők és történetírók munkáit, a mi mindkét iratából kiviláglik. A nála előforduló απαξ λεγόμενα közül figyelemre méltó: ' Ηρακλειωτικίς, ίνδαλματώδης (imaginarius), κοροπλα&ική (ars