Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 5. évfolyam, 1907 (Pozsony)
Tüdős István dr.: Keresztelő János
6 Tüdős István dr. hogy a nép a világ világossága tartozik lenni, 1) nem tudott a néphez szólani, csak intett nekik s azok eszökbe vették, hogy bizonyosan látomása volt a templomban, azért nem tud szólani. íme a templomi jelenet, mint a K. J. születésének előjátéka! Ki ne ismerné fel a hasonlóságot e jelenet s a Sámson és Sámuel származási története között? Igazán csodás egy jelenet ! De nem az, amit Lukács elbeszél, amelyhez nincs okunk, mint valósághoz ragaszkodni, hanem csodás az, a mit Breest jelez, hogy az Isten, a ki az ó-szövetségben a Sinai hegyen trombita harsogás s rettenetes mennydörgések között jelentette ki a maga akaratát s az egész nép félt és reszketett: most, mikor új-szövetséget akar kötni, egy néma ajaknak hallgatásában közli a maga jelenését az egész nép előtt." 1') Aza templomi jelenet nem más, mint zsidó-keresztyén képzelet, a melyből azt a gondolatot kell kivennünk, hogy Zakariás eltűnődhetett a felett, hogy esetleg még lehet gyermekük, hiszen annyian voltak ő előttük, akiken az Úr könyörült, mért ne lehelnének ők is ilyen kedvesek? Lelki látomány lehetett, melybe maga, Lukács mintegy beleképzelte a tisztes Zakariást s aztán a saját elképzelt jelenetét csodás színekkel megrajzolva, a valóság tetszetős alakjában tárta elénk. Erzsébet a templomi jelenet után csakugyan viselős lett s ez állapotának hatodik hónapjában látogatta meg őt Mária, miután az Úrnak angyala őhozzá is elküldetett Názáretbe, ahová csak három hónap múlva tért vissza. Ezután aztán Erzsébet megszülé gyermekét, akinek születése felett mindenki örült, aki a szomszédsághoz s rokonsághoz tartozott, mert az Úr nagy kegyelmességének jelét látták a dologban. Nyolcad napra körülmetélték s Zakariásnak akarták nevezni a gyermeket. De Erzsébet tiltakozik ellene »semmiképen nem; hanem Jánosnak neveztessék.« A rokonok nem tudják megérteni e tiltakozást s azt, hogy János legyen a gyermeknek neve, s igy adnak kifejezést gondolkozásuknak: »senki nincsen a te nemzetséged között, aki ilyen névvel neveztetnék.« Majd az apához, Zakariáshoz fordulnak, hogy az jelezze, minő nevet kapjon a gyermek. Zakariás még mindig néma levén, táblát kért s ezt irta rá : »János néki neve.« A rokonok csodálkozása még nagyobb lett, hogy ime a férj is olyan nevet akar, aminőt nem használnak az egész nemzetségben. Természetesen még nagyobb lett aztán a csodálkozás, amikor egyszer csak megnyilatkozik Zakariás ajka s áldja az Urat, áldja egy olyan szép imádságban, amely egyik legszebb gyöngye az újszövetségi iratoknak. Benne van abban rövid vonásokban mindaz a nagy és jóságos cselekedete a Jehovának, amelyet az ő »választott népé«-vel tett az idők folyamán; benne van abban ') Breest: „Johannes der Täufer" Lipcse 1881. 19. 1. η s. m. 24. 1.
