Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 5. évfolyam, 1907 (Pozsony)
Schneller István dr.: Az egyéniség és a személyiség az Újtestamentomban
Az egyéniség és személyiség az Újtestamentumban, 259 mint végső mozgató. Átalakul akkor a természet is; mivel az ember a szeretet szemével felfedi a természeti lényeknek és tárgyaknak is sajátosságát s azt a sajátosságot, mely az össztermészet harmóniáját emeli s mely kulturális szempontból is értékes — ápolja, gondozza, ugy hogy tényleg a szeretet hatása alatt még a természet is megujul s igy tényleg részt vesz Isten gyermekeinek dicsőségében. R. 8, 1 9. stb. kül. 21. A befogadott isteni πνενμα utján erőt nyer az emberi πνεύμα, elvi jelentőséggel hatja át Énünket, ugy hogy szellemi szemünk a νουg is megujul és ez alapon világképünk. De lényegesen más szerep jut a ac^f-nek is. A σάρξ természete szerint ellentétben van a πνεΰμα-val. Láttuk, hogy mily közel jár Pál apostol tényleg nemcsak az ethikai, hanem a metaphysikai dualismushoz, — de láttuk azt is, hogy a metaphysikai dualismust is escbatologiája, teologiája teljesen legyőzte. (Isten minden mindenekben). Már ebből is következik, hogy az az ethikai dualismus is, amely a πνενμα és a σάρξ között létezik, tulajdonképpen fen nem tartható. Igaz, hogy Pál apostol a bűnnek, az έπι$νμία-ΐΐΆ\ί objectiv alapját a σά^-ban látja s igaz az is, hogy nevezetesen a megigazulási tannak egyik sarktétele a σα'ρί-nak keresztre való feszítése. Van σάρξ ellenség Pál tanában: de csak addig, mig a σάρξ és a πνενμα egymással tényleges küzdelemben, mig a két fél egymás mellé van rendelve. Elvként működik a kettő az emberben ; mindegyik uralkodni akar; ezért is mind a kettő élet-halál harcot vív egymással. A mint az ember e harcot az egyik vagy a másik fél javára eldöntötte: megszűnt a harc, megszűnt a dualismus is. A σάρξ uralkodik kezdetben mi bennünk: ffc^í*og-ok vagyunk. A πνενμα szunnyad; nincs küzdelem. Még csak a νόμος kelti fel a küzdelmet; s e küzdelem be van fejezve a πνενμα győzelmével elvileg már itt, tényleg a tulnanban. πνενματι·/.ός-ο\ί lettünk. A σάρξ azért azonban legalább e földi létünk ideje alatt nem semmisül meg ; de reánk πνεναατι·/.ός-ο\ίΥ& nézve elvi jelentősége megszűnt. Ebben áll a σαρΙ-nak keresztre feszítése nálunk πνενματΐγ.<:ς-ο)&.χ\Ά\. De nálunk sem szűnt meg azért a σάρξ létezni. Létezik, érvényesiti erejét, nyögünk hatása alatt: de léte és hatása nem a bünt eredményezi, hanem a jót. Mephistofelesi szerepre degradálódik a σάρξ, oly hatalommá, mely a rosszat akarja, de műveli a jót vagyis, amint ezt Pál apostol mondja: όΐδαμεν, οτι τοις άγαπώσιν τον d-εόν πάντα συνεργεί εις άγαδόν, το'ις κατά πρό&εσιν νίητοίς ονσιν. R. 8, 2 8. Igenis mindenek, a σάρξ is hatalmával, melyet mi gyöngéinkként, bajainkként tapasztalunk — még ez is az igaz πνευματΐλός-ra. nézve közreműködik a jónak létesítésében ; sőt egészében a a szent szellem teste, temploma is lehet. 17*
