Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 5. évfolyam, 1907 (Pozsony)

Raffay Sándor: Stromp László

200 Stromp László. Lovagolok szilaj nádparipán, Vályúhoz mék, lovam inni kiván. Megitattam, gyi lovam, gyi Betyár! . . . — Cserebogár, sárga cserebogár . . ." Ilyenforma visszafelé való következtetéssel jutott egy tudós német professor is, aki reggel kiindult a lakásából s most ott ül a kathedrán annak a bizonyságára, hogy ő, aki ott ül most a kathedrán, senki más, mint édes ugyanaz, a ki akkor meg akkor kiindult otthonról: mint ezt annak idején egy ismert német élclap (Flieg. Blätter) oly kedves humorral illusztrálta. Kétségtelen dolog, hogy életem fennelősorolt eseményei egytől egyig tér és idő szempontjából teljesen külön álló esetek: és mégis tudatomban teljesen összeforrott egyek. Mi az, a mi őket egy pillanatban, most rögtön, ily teljes egységgé forrasztja ? Az a titok, a melyet úgy hívunk, hogy „én" — s a mely, ha nem volna meg, akkor lelkivilágunk csakugyan nem volna egyéb, mintegy amolyan—kinematográf. Mi tehát az éntudat? Személyes azonosságom ós folytonosságom tényvalósága; azon csodálatos tehetségem, amely mindazt, ami tér és idő szerint szét van szórva, egyazon pillanatban összefoglalni ós egységre hozni képesít. * S ha mármost felvetjük a kérdést, hogy mi szerepe van ennek a mi éntudatuknak lelki világunkban ? A felelet az, hogy bizony óriási szerepe van. Mert minden tudásnak benne rejlik a gyökere és centruma. Ha nem volna, akkor összeomlanék, széthullana körülöttem minden. Kiesnék a világ feneke s mi magunk is ez ürön keresztül belezuhannánk a rettenetes, a feneketlen semmibe, a nihilbe. Más szóval : én-tudat nélkül nincs világtudat. Figyeljük meg csak e tekintetben kissé önmagunkat, ismeretünket s lássuk, hol van ez ismeretnek tulajdonképen való alapja ? A gondolkozás, énünk e sajátos lényege, érzékelés, érzékeim megelőző functiója nélkül nem gondolható. Fogalmat csak akkor alkothatok, ha van — miről. Ezt a mit pedig érzékeim hozzák a gondolkozásom tudatára. — Hiszen a fogalom nem egyéb mint általánosító obstructio, bizonyos egynemű érzéki szemléletnek egy magasabb egységbe való foglalása. Ebből kettő foly: először, hogy mert a fogalom nincs künn a világban készen, hanem csupán az e fogalmat megelőző érzéki concrét tárgy, azért e fogalomalkotás egyedül a mi énünk képessége; másodszor, hogy mert fogalmainkat mindig megelőzi az érzékelés, azért in ultima analysi az egész világ, a melyet ismerünk, érzékeinkben