Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 5. évfolyam, 1907 (Pozsony)

Marton Lajos: Magnus Aurelius Cassiodorius isagogikai gyűjteménye. Tyconius: Liber de Septem regulis

Magnus Aurelius Cassiodorius Senator isagogikai gyűjteménye. Tyconius: Liber de Septem regulis. Ez az első a sorozatban. Tyconius

1) életrajzát megírta röviden Gennadius. (De viris illustribus, cap. XVIII.) A mit róla ezenkívül Augustinusnál, Cassiodoriasnál olvasunk, az inkább munkásságára vonatkozó bírálat, vagy j'övid megjegyzés. Gennadius szerint afrikai (Afer) származású volt és Tbeodosius császár és fia idejében, tehát a 4. sz. második felében élt. Az idézett tanúk szerint tanult ember volt, az egyházi és világi tudományokban jártas, eszes és ékesen szóló, kinek csak az volt a bűne a katholikusok szemében, hogy donatista volt. Augustinus megjegyzése: „Hominem fuisse et acri ingenio praeditum et uberi eloquio, sed tamen Donatistam"*). Donatistasága afrikai származásával és életével függ össze. Itt keletkezett, Karthagóban, az a nagy hullámokat vert mozgalom, mely a kath. egyház laza fegyelmével szemben szigorút sürgetett. A donatistálc (Donatus püspökük után neveztetve igy) a kath. egyház hiveit igaz keresztyéneknek, „tiszták -nak, (mint magukat nevezték), nem ismerték el, ezért a hozzájuk térőket újra keresztelték; a kath. papok egyházi cselekményeit érvényteleneknek nyilvánították, a bűnösöket kiközösítették s csak szigorú bűnbánat után vették vissza. Majd mikor az egyház ós az államhatalom ellenük fordult, a mozgalom politikai szint is nyert. Az üldözésre üldözéssel feleltek és az államnak az egyházi ügyekbe való beleszólási jogát tagadták. Voltak azonban mérsékeltebb irányúak is, ezek közé tartozott Tyconius is, ki az egyházat az egész emberiség számára rendelt egyetemes üdvintézménynek tartván, annak üdvszerző hatályát ') A név orthographiája bizonytalan. Tichonius, Tychonius, Ticonius, Tyconius és Thiconius alakokban fordul elő. Ezek közül legújabban Schanz a Geschichte d. röm. Litt. IV. 1.-ben (Müller J. Handbuch d. cluss. Altertumswissenschaft-jában) Tyconiust fogadta el hitelesnek. Őt követem a név Írásában, bár Gallandi (Bi'bliothcca Veterum Patrum, tum. VIII. 1772.) és Migne (Patrologia, !om. XVIII. J848.) kiadása, melyeket használtam, (az utóbbi csak lenyomata az előbbinek) Tichonius Afernek irják. ') Contra Epistolam Parmeniani I. 1.