Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 5. évfolyam, 1907 (Pozsony)
Tüdős István dr.: Keresztelő János
100 Dr. Tüdős István. csodálkoznunk, mert a jelzőnek használata nem volt okvetlenül szükséges ott, a hol már egyszer említve volt, — ellenben a jelző elmaradása azt jelentheti, hogy az nem lényeges, nem jellemző, holott Keresztelő Jánosnál föltétlenül jellemző. Keresztelő János keresztelt. Keresztelt akkor, a mikor a keresztség, mint szertartás, nem volt bevezetve a vallásos gyakorlatok közé. Nem különösen a zsidó nép vallásos gyakorlatai s szertartásai közé, holott e népnek a külső tisztaságra vonatkozólag oly sok jelentős és figyelmet érdemlő megállapodása és tanácsa, határozata s törvénye vala. Ez annál feltűnőbb, mert magának a jelképes cselekménynek is megvolt a szerepe a zsidó népnél, a melynek körében maga a körülmetélkedés sem volt eredetileg más, mint jelképes cselekmény, a mint ez nyilván kivehető, sőt határozottan megállapítható a II. Mózes 4. rész. 25-26 verseiből, a hol ez van írva : „Czippora ragada egy éles kést és elmetszé az ó fiának szemérem-testének első bőrét és Mózesnek lábai elé veté és mondá : Az én fiamnak vérével váltott férjem vagy te nékem ... És megszünék tőle az Úr. Vérnek férjének mondotta vala pedig akkor Mózest a körülmetélkedésért . . ." Ha tehát a vér vétel már jelképes cselekmény volt: a víznek a tisztaságot s belső megujúlást jelentő jelképes használata még inkább az lehetett volna, ha a gyakorlat e tekintetben megindúl. Hogy nem indult meg, bizonyság a feltűnést keltés, az érdeklődést az egész vonalon biztosítás, a melyek még a farizeusok s sadduceusok lelkére is benyomást gyakoroltak, ők is menvén hallgatni s megkeresztelkedni ! A keresztelés külsősége az volt, hogy a Jordán vizében megmerité mindazokat, a kik ezt kívánták s a feltételt: a bűnökről való vallástételt teljesítették, a mint az kitetszik a Máté 3 6 ; — Márk 1 5 ; — János 1 2 β helyekből s különösen a bemerítést illetőleg a Máté 3 1 6, Márk 1 9_ 1 0, helyeiből. A keresztelés lényege pedig a megtérésre való lekötéleztetés, hiszen maga az egész keresztség nem volt más, mint megtérésnek keresztsége ( βάπτισμα μετανοίας) a mely olyanná tette az egész cselekményt, hogy a legszorosabb összeköttetést létesítette Istennek országa és a próféta szereplése között annyival is inkább, mert az összeköttetésre maga Jézus üti rá a pecsétet azzal, hogy ő is megkeresztelkedik a János keresztségével. A külsőség és a feltétel nem követeli a különleges tárgyalást. A lényeg ellenben, bár ismétlés a prófétálásból, a különleges tárgyalást nemcsak követeli, hanem meg is érdemli, mivel anélkül nem is lehet a Keresztelő János történeti jelentőségét megfelelőleg méltatni, mert a keresztség lényege, az ő szereplésének a prófétálással párhuzamos oldala. „ Βάπτισμα μετανοίας u, vagy : „ Βάπτισμα εις μετάνοιαν" : keresztség, a megtérésre, vagy a megtérésnek keresztsége ! . . . Uj a keresztség — hát a megtérés ?
