Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 4. évfolyam, 1906 (Pozsony)

Pröhle Károly: A főiskolai rendszeres theologiai seminariumok feladata és módszere

30 Prölile Károly. tanulmányozására. „In scripturis theologus nascitur." Ez áll különösen a rendszeres theologusra nézve is. b) Hasonló elvek és szempontok érvényesülnek a keresztyén tanrendszer másodlagos normativ forrására, az egyházi tanhagyományra, vonatkozólag is. A rendszeres seminárium vezetője igyekezni fog tanítványait megóvni úgy az egyházi tanhagyományt túlbecsülő repristinativ conservatismus, mint az azzal teljesen szakítani akaró egyháziatlan radicalismus szélsőségeitől Mindkét szélsőségnek alaphibája a történeti fejlődés iránti érzék hiánya. Az egyházi tanhagyományhoz való helyes viszony megtalálása végett nagyon fontos, hogy az egyházi tant úgy fogjuk fel, mint a mely szerves fejlődésben van, melyet megakasztani vagy ignorálni nem szabad. Igaz, hogy — a történelem tanúsága szerint — ez a fejlődés nem mindenütt egyenes vonalú s benne] nem csupán keresztyén, evangéliomi, — hanem egyéb elemek is érvényesültek; mind a mellett kétségtelen, hogy e nagyjában mégis egységes fejlődésnek mozgató életelve nem más mint a keresztyénség lényege, a melynek egyes (objectiv — subjectiv — socialis) mozzanatai a fejlődésnek különböző fázisaiban jutottak érvényre, a nélkül, hogy a keresztyénség lényegében rejlő igazságtartalom a tanfejlődésnek eddigi folyamában kimerült volna. Az egyházi tanfejlődésre nézve immanens keresztyén alapelvben adva van az a pont, a melyen a rendszeres theologia az egyházi tanhagyománynyal egyrészt positiv viszonyba léphet, s a melyből kiindúlva másrészt az egyházi tanhagyományt a fejlődés folyamán bele elegyített nem keresztyén vagy nem evanggéliomi elemektől is megtisztogathatja. Ε felfogásnak hódolva, a rendszeres seminárium vezetője reá fogja vezetni tanítványait az egyházi tanhagyomány történeti okmányainak, az egyházi hitvallásoknak helyes történeti és vallási méltatására, arra, hogy a hitvallási iratokat mint a régebbi keresztyén nemzedékek hitbeli közmeggyőződésének kifejezéseit s a múlt ós jelen hivő generatiói közötti szellemi kapcsolatnak fenntartóit megillető tiszteletben tartsák, de egyszersmind józan, elfogulatlan bírálat tárgyává tegyék. Természetes, hogy ez a rendszeres theologiai szempontból eszközölt bírálat ismét eltér az egyházi tant történetileg tárgyaló tudományok történet-kritikai bírálatától, de viszont ez utóbbit feltételezi s ebből okúivá, megismeri azokat a kortörténeti viszonyokat, küzdelmeket, ellentéteket, melyeknek befolyása alatt az illető symbolum létre jött s a melyek annak úgy alakjára mint tartalmára meghatározó befolyással voltak. Ezeket figyelembe véve, a rendszeres theologiai forrásbirálat, a keresztyénség elvi lényegének világításában, különbséget tesz az illető hitvallási irat vagy az abban