Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 4. évfolyam, 1906 (Pozsony)

Pröhle Károly: A főiskolai rendszeres theologiai seminariumok feladata és módszere

A főiskolai rendszeres theologiai semináriumok feladata. 31 jelentkező egyes tan lényeges tartalma és külső alakja között, megvizsgálja, hogy a külső alak, a theologiai formu lázás megfelel- e a benne kifejezésre törekvő tartalomnak, hogy az illető tannak felállításában az egyházat illetőleg annak képviselőit minő vallási érdek vezette s hogy ezt a jogosult vallási érdeket mi módon lehet esetleg még jobban kielégíteni, mint az az illető symbolikus tanban történt; viszonyba hozza továbbá ez a rendszeres theologiai forrásbirálat az egyes tanrészeket a tanegészszel s igyekszik azoknak ebben elfoglalandó helyét megállapítani ; a mi e józan bírálat mellett jónak, becsesnek, maradandónak, lényegesnek bizonyul, azt rendszeres feldolgozás czéljából „megtartja" s mint az „apáktól reánk maradt kincset" nem „leltározza," hanem a személyes meggyőződésbe felvéve, tevékenyen „elsajátítja," magáévá teszi s mint ilyent érvényesíti. Ezen eljárás mellett, melyre az irányeszméket megadni természetesen a rendszeres seminárium vezetője van hivatva, fognak a keresztyén tan jövendőbeli tudományos képviselői odajutni, hogy az egyháznak, különösen saját egyházoknak múltját, tanhagyományát nemcsupán megérteni, hanem megbecsülni is tudják, a nélkül, hogy azt bálványozás tárgyává tennék. c.) Talán legnehezebb, mert legkényesebb a rendszeres seminárium vezetőjének feladata ott, ahol az egyéni keresztyén tudat jön számításba mint a keresztyén tanrendszernek közvetlen subjectiv forrása. Mivel a rendszeres theologus akár a hittanban akár az erkölcstanban csak úgy oldhatja meg feladatát, ha a keresztyén tant saját személyes meggyőződéséből, keresztyén tudatából (természetesen : életteljes kölcsönhatásban a keresztyén tan történeti — bibliai ós egyházi — forrásaival) önállóan és elevenen reprodukálja, azért nem helyeselhetjük azt az eljárást, mely bizonyos nem egészen indokolatlan aggodalmakból folyólag a semináriumi munkásságban tisztán a keresztyén tan történeti forrásaira szorítkozik. Ha a rendszeres seminárium vezetője maga személyes meggyőződésével biztosan áll a keresztyénség elvi középpontjában, úgy — felsőbb segedelemben bizva bátran felveheti azt a feladatot, hogy tanítványait a rendszeres semináriumban a ker. tan ezen közvetlen subjectiv forrásának helyes használatába is bevezesse. Ε végett utalni fogja tanítványait mindenek előtt a keresztyén tudatnak legmélyebben fekvő elemeire, objectiv (evangéliom, Jézus Krisztus) és subjectiv (bűnbánó hit) alaptényezőire s az isteni kijelentésre reagáló akaratnak elhatározó fontosságára a keresztyén meggyőződés létrejövetelénél (Ján. 7, 17.), — a többit a jó Istenre bízva (Phil. 1, 6). Utalni fogja őket továbbá a keresztyén vallásos-erkölcsi tudatnak egyes közvetlen