Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 4. évfolyam, 1906 (Pozsony)

Daxer György dr.: A theologia mint tudomány

A tlieologia mint tudomány. 147 De más álláspontról is lehet a theologia tudományosságát tagadni. Mert a tlieologiának vannak előfeltételei, mint a kijelentés, az egyházi tan, mert a keresztyénséget kész igazságnak veszi — azért nem lehet tudomány. Hisz a tudomány nem ismer ilyen kész igazságokat, hanem csak keresi az igazságot. Nekünk, kiknek az a nézetünk, hogy a theologia lehet a szó szoros értelmében vett tudomány anélkül, hogy tárgyán, a keresztyén valláson, csorbát ejtene, feladatunk álláspontunkat igazolni. Ezen célból legelőször is azt kérdezzük, mi a tudomány? Ha ezen kérdésre felelni akarunk, célszerű lesz, a történeti utat választani. A tudomány fogalmát nem mindig egyformán állapították meg. Hogy csak az ujabbkori bölcsészek köréből néhányat említsünk, — emlékeztetünk pld. Bacon tervére, amely a tudományok újjászervezésére és biztos és termékeny ismeretek gyűjtésére irányult. Tudjuk, hogy ő ezen cél érdekében a tapasztalatból való kiindulás nagy előharcosa volt. Cartesius már az öntudat bizonyosságából való kiindulásával a világos és szabatos fogalmakra helyezi a fősúlyt. A matliematikai s geometriai módszerben, ennek exakt voltában látja a tudomány eszményét. Cartesius rationalismusa és geometriai módszere Spinoza rendszerében éri el legmagasabb fokát. De tovább ól az Leibnizben ós követőiben, a nőmet felvilágosodás philosophusaiban is, különösen Wolffban. Sőt Kant is idetartozik. Mert ha nem is adunk igazat azoknak, akik Kant philosophiájának lényegét a rationalismusban látják (mint pld. Paulsen), akkor is bizonyos, hogy az kriticismusának legalább is egyik fontos mozzanata, ós az apriorismus, azaz a tiszta észből származó általánosság és szükségszerűség Kant szerint is a tudományos ismeretek egyik jellemző kelléke s az ő ideálja is a tudományok közt a mathematika és a geometria. Persze másrészt igaz is, hogy a tudomány tekintetében meg az empirismusnak adott igazat, amennyiben szerinte amaz ismeretek csak a tapasztalat körében lehetségesek és ilyen módon véget vetett a régi metaphysikának, mint tudománynak. A rationalistikus ismeretelméleti elvnek Hegel panlogismusában való túlhajtását követte a 19. században a tapasztalásból kiinduló tudományoknak és a positivista ismeretelméleti elvnek előtérbe nyomulása. A hegelismus mámora után a természettudományok typikusságának korszaka következett be. Míg az előtt azt hitték, hogy a tudomány spekulációval produkálhatja tárgyát, csak világos és tiszta fogalmakkal dolgozzék, addig most abba a hibába estek, hogy a tudomány tárgyául csak az érzéki tapasztalatot fogadták el. Ezen az állásponton állanak még ma is olyanok, kik csak a