Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 3. évfolyam, 1904-1905 (Pozsony)
Pröhle Károly: A ker. hittan alapelvei és főtulajdonságai
A lcereszlyén hittan alapelvei és főtulajdonságai. 255 Mind a mellett legalább elutasító ítéletünket kifejezni azért nem tartjuk feleslegesnek, mert a gyakorlati egyházi téron most is akadnak e felfogásnak szószólói, kik a protestáns theologia minden bajának legfőbb okát a régi inspiratiói elmélet feladásában s a bibliai kritikában látják (Rohnert, még nem rég: Zahn Adolf, Kölling stb.); sőt a hittannak tudományos mivelói között is akadnak olyanok, kik bár a régi szószerinti inspiratio elméletével elvben szakítottak, rendszerük tényleges keresztülvitelénél e szakítás consequentiáit következetesen levonni elmulasztják. 1) Azon felfogással szemben, mely szerint a régi inspiratio-elmélet volna a tulajdonképeni orthodox egyházi tan, nem felesleges reá mutatni arra, hogy ez az elmélet legalább a wittenbergi reformáczió alapján álló egyházban") symbolikus tan sohasem volt, hanem csak a 17. századbeli scholastikus orthodoxia körében képződött 3) mint theologumenon. Ha tehát a protestáns egyház kezdettől fogva a szentírás normatív tekintélyének elvét vallja, a mint arról a reformáczió korában keletkezett hitvallási iratok egyhangúlag bizonyságot tesznek, úgy világos, hogy ezen elv felállításának indoka és alapja nem a szentírásról alkotott bárminemű inspiratio elméletben rejlik. Ha ebben nem, kérdés: miben? Alig tévedünk, ha azt mondjuk, hogy az egyház a szentírásnak azon becslésére, mely annak normatív tekintélyt tulajdonit, nem elméleti úton (a theologiai tudomány közvetítésével), hanem a gyakorlati tapasztalat utján jutott el; tapasztalati úton győződött meg a szentírásnak mint az evangyéliom, az isteni kijelentés történeti okmányának változhatatlan értékéről, arról, hogy a szentírás lényeges tartalma ugyanaz az igazság, melynek hirdetése az egyházat létrehozta, és pedig meggyőződött erről akkor, a midőn az egyház fejlődésének a szentírás tartalmától való eltérése világosan kitűnt: a reformáczió korában és azóta. Az egyháznak ezen történeti és az egyes hívőknek személyes meg-megújuló tapasztalata a szentírásban foglalt Isten-igének hitébresztő és hitfenntartó erejéről képezi a reformáczió azon formális elvének alapját. Egyedül ezen az alapon juthat el a dogmatikus is a szentírás normatív tekintélyének helyes felfogására és szabad elismerésére. A ker. hittanra nézve két') Lobstein, Einleitung in die evang. Dogmatik. 1897. 141. kk. 2) Másként áll a dolog a helvét hitv. egyházban. A „Formula Consensus Helvetici 1675." az inspiratiót még az ószövetség vocalisatiójára is kiterjeszti. Ε hitvallás egyébként Svájczon kivül nem igen tudott érvényesülni s magában Svájczban sem sokáig tartotta magát. 3j Az inspiratiói elmélet régebbi (egészen az ókorba visszanyúló) történetére kiterjeszkedni e helyen nincs ok.
