Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 3. évfolyam, 1904-1905 (Pozsony)

Stromp László: Keresztyén renaissance

Keresztyén renaissance. 241 egyedüli alapjává és feltételévé tett személyes élő hit elvét a legmélyebben, a legvilágosabban és legmeggyőzőbben Pál apostol fejtette ki: nem véletlen, hogy a reformáció első sorban Pál tanítására ment vissza, sőt úgyszólván teljesen ebbe élte magát, erre építette fel tanrendszerének a \ráltságra vonatkozó egész világnézetét. Viszont az őskatholikus symbolum christologiája első sorban és közvetlenül a János evangélium λόγος speculácziójára megyen vissza, e magában véve fenséges apologétikus iratra, mely azonban a keresztyén igazságot, Krisztust magát, az alexandriai hellenistikus bölcselet világnézetében szólaltatja meg s e réven azt a plátói metaphysika elomeivel saturálja. Vagyis, hogy a dolgot tisztán formulázzuk, a reformáció visszament ugyan a keresztyénség ősforrásáig, a Szentírásig s már evvel magával óriási szolgálatokat tett a keresztyén vallás ügyének, szemben az ezt holttá dermesztő középkori pápás egyház institucziójával: ámde ez ősforrásból nem azt merítette ki kizárólag, a mit Jézus maga tanit s miként azt a hegyi beszédben, a parábolákban, a 3 első evangélium egyéb közvetlen Jézusra visszavezethető emlékeiben találjuk, hanem elsősorban azt, a mit róla Pál és János tanítanak; vagyis Jézust nem úgy állította a hit elé, a mint ő maga tényleg ott áll, hanem a mint e viszonyában a hithez a Pál és János megvilágításában jelentkezik. Ε tény szükségszerüleg igen fontos következményeknek lett a forrása. Elsőben is annak, hogy a reformáció theologusai minden további vizsgálódás és tépelődés nélkül elfogadták az őskatholikus symbolumot, mint a melynek tanításában, igen helyesen, nem láttak egyebet, mint az apostoli, főleg pedig a páli és jánosi tanok leszűrődését. Azután pedig — és ez a fontosabb consequentia — minthogy az őskath. symbolum egész tartalma szerint egy a legfenségesebbre s legszentebbre irányuló, grandiózusait merész metaphysikai speculátió leszűrődése: hát evvel természetszerűleg a reformáció egyházában is nyitva maradt a kapu a további metaphysikai speculátiók számára, a mint erről például Cálvin Institutiói a legklassikusabb példát szolgáltatják, melyek mellett ott sorakoznak a különféle reformációkorbeli confessiók ós symbolikus iratok. A symbolumok aztán, a melyekben a reformáció theologusai az ő hitelveiket kifejtették, idővel felülkerekedtek a reformátorok által épen e symbolumokban egyedüli szabályozó elvképen hangoztatott Isten igéjén; majd később nyomukban kifejlik egy gazdag dogmatikai irodalom, keletkezése szerint kegyes, tiszteletre méltó törekvés gyümölcse valamennyi, de lényege szerint merő emberi bölcselkedés a Krisztus igazsága fölött. És minden