Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 3. évfolyam, 1904-1905 (Pozsony)

Stromp László: Keresztyén renaissance

242 Stromp László. ilyen dogmarendszer mögött ott emelkedik egy-egy dogmatikailag meghatározott egyház, mint földi institutió, a mely a maga igazának öntudatában, sőt az igazság egyedöli birtokának bizonyosságában kész a maga számára lefoglalni az egyedül üdvözítő jelleget, akár csak a római egyház: csupán csak annak merész és a végsőig megvont következetessége és nyíltan kifejezett absolutistikus törekvései nélkül. Bár hogy a hajlam ez irányban is meg volt benne, mutatja épen Cálvin szerepe Genfben. így született meg a római pápával, mint a Krisztus helytartóságát kifejező élő dogmával szemben a sok különféle papiros pápa a különféle reformációi felekezetekben s egyházakban. És mindegyik egyház azt hiszi, nem, csak tanítja, mert hite csak az egyénnek lehet, a tanító-egyháznak hite nincs, mondom, mindegyik egyház azt tanítja, hogy az ő Krisztusa az egyedül igazi, hogy ő az üdv és igazság egyedüli letéteményese. És innen van, hogy a kiknek a Krisztusban, a krisztusi igazságban egynek kellene lennünk, pártokra szakadtunk a róla alkotott tantételek miatt. Nem az 6 nevére, de a Páléra, meg a Péterére, meg az Apollóséra esküszünk, akárcsak egykor a korintusiak, kiknek Pál szent felháborodásában keserű gúny nyal veti szemökre: Darabokra tépitek a Krisztust! Nem azt hirdetjük, a mit ő tanított hanem a miben Aquinói Tamás, Luther, Cálvin, Socinus, Bossuet vagy bárki más volt a mesterünk . . . Szeretet helyett még manapság is gyűlölködünk és áldó imádság helyett még manapság is bizony meg van bennünk a hajlandóság, hogy egymást eretnekként átkozzuk ki. Valóban nincs a föld kerekségén „vallás", a mely annyi vért ontott, annyi máglyát gyújtott volna, mint épen a szeretet vallása! Valóban „még mindig befejezetlen a kulturhistoriának legszégyenletesebb könyve: nem a tudatlanságnak, nem a babonának, nein a hazugságoknak, hanem a vallási gyűlölködéseknek a története; az erkölcs géniusa még várja-várja, mikor kerül már oda a szó, hogy vége." És miért? Mert a vallást kiszorította helyéből a dogma; a dogma pedig természeténél fogva mindig türelmetlen. Hanem van még más mondanivalóm is. Volt idő, a mikor a metaphysikai tartalmú dogmák az egész emberi társadalmat mozgásban tartották, úgy hogy ellentétük kihatott a népek életébe, a politikába is, s folyt értök ós miattok a vér patakokban . . Az a kor volt ez, a midőn a bölcselő gondolkozás, hogy ugy mondjam, még mindig csak a középkori cipőkben járt s joga csak annyiban ismertetett el, a mennyiben a theologiának szolgált. Hanem mikor a renaissance és reformáció által felszabadított én egyszer a bölcselet