Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 3. évfolyam, 1904-1905 (Pozsony)

Stromp László: Keresztyén renaissance

Keresztyén renaissance. 237 Az evangóliommal és az ős keresztyén katholikus egyházzal való ezen azonosságra törekvés okozta, hogy bárha a hit és élet dolgában a reformátorok vissza is mentek az egyedüli ősforrásra, a Szentírásban foglalt Igére, a tan dolgában megállottak az egyetemes katholikus symbolumoknál, a minek érthető psychologiai oka az volt, hogy szemben a pápás egyház római katholicismusával minden kételyt kizáró módon beigazolják, hogy ők az ősi keresztyén katholikus elv és traditio legitim leszármazottjai, melytől a római egyház eltért. Személyes dogmatikai erős meggyőződés s a szentháromságtant hirdető ez őskatholikus symbolum e nagy apologetikus jelentőségének felismerése tette nyilván Cálvint oly megérthetően bár, de megbocsáthatatlanul zordonná és engesztelhetlenné a szent háromság tanát tagadó Servéttel szemben, mert attól félt, hogy e tan alapjainak megingatásával magának az egy közönséges keresztyén anyaszentegyháznak s evvel az ő maga egész reformátori munkájának jogalapja s biztositéka omlik össze. A Cálvín szigorú logikus feje nem tudta még azt, a mit Luther nagy szive már megérzett, hogy a keresztyénség alapjában oly vallásos világnézet, a mely a legkülönfélébb tarifelfogásokat nemcsak hogy megtűri, de sőt egyenesen feltételezi — az egyéniségi elv alapján. Hiszen a Krisztusról szóló tanfelfogások, vélemények különbözőségei, mint értelmi reflexiók, még épen nem zárják ki a szív hitében vele való egységet. Nem tudta, hogy a Protestantismus, benső valója szerint, nem a merev forma, hanem az élet egyháza. Hogy az egyoldalúan hangoztatott tanformával együtt jár az önczélú egyház, mint institutio, ez pedig Leviathanként absorbeálja a lelkeket. Hogy a hol élet van, ott mozgás is van, e mozgás pedig maga az organikus fejlődés. Hogy az élet vallása a legkülönfélébb tanformákat fogja a fejlődós folyamán, a különböző korok szükségleteinek megfelelően megteremteni, csak azért, hogy minden korhoz a maga nyelvén, a maga szempontjából tudjon hozzáférni; s viszont, hogy csak a holt vallások merevedtek meg véglegesen bizonyos változhatlan tanformákba. Luther e tekintetben is meglepő szabadelvűséggel nyilatkozik. Elve, hogy a Protestantismus létjogát elvesztette azon percben, a mint a szabad kutatás, az egyéni szabad meggyőződés szabad kinyilvánításának jogát megtagadja. Annyira megy, ho^y még a sektákat is inkább eltűrné, sőt — hogy úgy mondjuk, egyenesen megkívánja őket, csakhogy ama szabadság épen az evangéliomi igazság érdekében teljes épségében érvényre emelkedhessók. „Nem akarok én Huss Jánosból semmiféle szentet sem mastyrt csinálni — írja a német nemességhez