Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 3. évfolyam, 1904-1905 (Pozsony)
Lapszemle
172 Lapszemle. sem, még kevésbbé lehetett meg Mózes korában. Csak a királyság intézménye fűzte a szétszórt elemeket egy összetartozó egészbe. A megoldhatlan nehézségek valódi tömkelegébe viszi a nyelv és az írás kérdése azt, aki a mózesi eredetet védelmezi. Izráel hagyománya szerint a tíz szó fel volt írva, kó'be volt vésve. A meglevő' recensiok (Ex. 20. Dt. 5) azonban oly terjedelmesek, hogy ugyancsak hatalmas két kőlap kellett volna a feljegyzésre, melyeket aligha lehetett volna szállítani. Azután minő nyelvű volt a feljegyzés ? A sivatagban bolyongó izráeliek nem a hébert beszélték, amit csak a kanaaniaktól tanultak el, hanem egy arab dialektust. Fel kellene tehát tételezni, hogy a dekalogus eredetileg arabul hangzott, jelenlegi formáját pedig fordítás utján kapta, ami éppenséggel nem hihető. Ha nomádok között nomádok számára készült e törvény, úgy természetesen a nomád sociális viszonyoknak kell benne visszatükröződni. Ehelyett a kultúrának előrehaladott foka érezhető ki minden sorából. Akikhez szól, azok házakat építenek, városokban laknak, a földet művelik, ökröket és szamarakat alkalmaznak a munkára, rabszolgákat és rabszolgalányokat tartanak. Nem sivatagjáró beduinok többé, hanem állandóan letelepült felláhok. Az istentisztelet körébe vágó előírásokban világosan a próféták kora nyilatkozik meg. A dekalogus Jahve monolatriáját hirdeti: „ne legyenek én mellettem más Isteneid." így Mózes nem beszélhetett, hisz maga az izraeli hagyomány is megőrizte, hogy Mózes Jahvén kivül a kígyóistent is imádta és imádtatta (Num. 21 8. 9. 2 Kir. 18 4). Amellett teljesen megfoghatatlanná válnék a későbbi izráeliek viselkedése, akik századokon át minden scrupulus nélkül más Isteneknek szolgáltak, dacára annak, hogy már Mózes óta tudniok kellett, mennyire tilos dolgot művelnek. A parancs azonban érthető és természetes a próféták idejében, akiknek programmja Jahve monolatriáján épül fel. A dekalogus tiltja az Istenszobrok és képek használatát, mégis Dávid házában ott vannak a teraphim (penates), Salamon szentélye telve képekkel annélkül, hogy bárkinek is eszébe jutna azon megbotránkozni. Csak a próféták, veszik fel a küzdelmet a százados gyakorlat ellen. A tízparancsolat szigorúan megköveteli, hogy a sabbath napja pihenő nap legyen főleg azoknak, akik hétközben nem jutnak nyugalomhoz: a szegényeknek, nyomorultaknak, rabszolgáknak, barmoknak. Elisa kortársai előtt ez ismeretlen (2 Kir. 4 2 3— 2 4) s még Jeremiás idejében is a rabszolgák dolgozni kénytelenek a sabbathnapon (Jer. 17 2 l— 2 S)· Másrészt köztudomású, hogy a próféták mindenütt mint a szegények és elnyomottak szószólói és védői szerepelnek. Egészen a profetismus szelleme jut kifejezésre a dekalogus vallás-erkölcsi alapgondolatában. A tízparancsolat azt tanítja, hogy a vallás lényege nem a cultusban rejlik, hanem az erkölcsben, ép úgy mint a próféták; és pedig a benső ethikai vallását követeli, ép
