Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 3. évfolyam, 1904-1905 (Pozsony)

Tirtsch Gergely dr.: Az antinomismus keletkezése és feléledése

Az antinomismus keletkezése és feléledése. 137 Melanchthonnak emez életbevágó s a tényleges szükségnek megfelelő utasításai, bármily helyesek és evangéliomszerüek voltak is, mégis félreértésre adtak alkalmat. Agricola János eislebeni lelkész megütközött az utasítások ama rendelkezésén, hogy a törvényt annyira kiemelik s annak az üdvoekonomiában oly fontos szerepet tulajdonítanak. Szerinte mindenekelőtt a hitre ós az evangéliomi igehirdetésre kellett volna súlyt fektetni, hogy a nép ama pápista nézettől eltéritessék, mintha a jó cselekedeteknek s a törvényszerinti életnek a megigazulás szükségszerű folyománya volna. Ε nézetnek a fiatal evangélikus egyház bizonyos tekintetben tápot is adott, a mennyiben a tiszta evangéliomnak folytonos hirdetésével mindinkább növelték azt az elválasztó falat, a mely a pápista és az evangélikus egyházak s theologiai felfogás közt tényleg létezett. Luthernek egész működése e felfogás szolgálatában állott. Melanchthon törvénytiszteletében Agricola veszedelmet látott, azonnal pápista nézetet szimatolt (amiről Melanchthon panaszkodik is Camerariushoz irott levelében, ezt irván Agricoláról: facit me pápistám), s kész volt az ő hite szerint megtámadott egyházának védelmére kelni, a mit még az 1527-iki év folyamán kiadott iratában Kinderfragen cim alatt meg is tett. Ugy ezen iratában, mint élőszóval oly heves agitatiót kezdett Agricola kifejteni, hogy a választófejedelem theologusai tanácsára jónak látta még 1527 decemberében Torgauba konferentiát egybehívni, melynek kimondott czólja Agricola elcsendesitóse volt. Agricola pontosan el is ment, s Melanchthonnal együtt Luther is megjelent, a kit mind a két fél elismert pályabíróul. A vita ezen egyetlen egy pont körül forgott, vájjon helyes és célszerű-e a vallás tanításnál és a szószéki hirdetésben a mózesi törvényt azon célból hirdetni, hogy az a hallgatóságot bűnbánatra serkentse ? Agricola szerint az igazi bűnbánat a jó és az igazságosság iránti szeretetből, tehát a Krisztusban való hitből fakad, a mely egyedül idézi elő azt a szeretetet, — nem pedig a bűn következményei előtti félelem ős rettegésből, a melyeket a törvény fenyegetései idéznek elő. Krisztus világosan megparancsolta volt, hogy a bűnbánatot az ő ós nem a Mózes nevében kell hirdetni, s Pál apostol is megerősít bennünket abban, hogy a törvény alól fel vagyunk oldozva. Agricola ezen állításaiban tagadhatatlanul van igazság, hacsak részben is, szeme előtt t. i. már az uj Ádám állapotában levő ember lebeg s Melanchthon s Luther e pontnál vették fel a vitát vele szemben. Szerintük az emberi lélek természetében rejlik, hogy azon változást, mely által a bűnös szivében bűnbánat keletkezik, okvetlenül megelőzi az elköTheol. Szaklap. ΙΠ. éTf. JQ