Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 2. évfolyam, 1903-1904 (Pozsony)

A vallás eredete és kezdetleges alakjai. Miklós Gézától

A vallás eredete és kezdetleges alakjai. 231 theória hibás, — erősségeket hoz föl bizonyításul a mellett, hogy „az isteneszmét legrégebbi ismert alakjában nem logikailag szükségképeni a szellem ideájából származottnak tekinteni", vagyis az istenfogalomnak nem szükségkép kellett álmok és „lelkek,, fölötti reflectiókból erednie" (2. 1.). Tylornek ebben az alapjában elhibázott elméletében, mondja Lang: ,.nem látjuk a fáktól az erdőt!" . . . Ε theória szerint ugyanis, midőn az emberek eljutottak — a már korábban kifejtettük processussal — a testtől külön — s tovább élő lélekben való hithez: a lélek vagy szellem iránt félelmet vagy ragaszkodást tanúsíthattak ahhoz képest, hogy szerették vagy gyűlölték-e életében azt az elhunyt törzsfőnököt, a kinek hazajáró leikéül képzelték a szellemalakot. S úgy az egyik, mint a másik esetben étel-, ital- s egyéb ajándékokkal kedveskedtek annak, és egyszersmind a jóra avagy roszra nagyobb hatalommal bírónak gondoltak egy lelket az élőknél. Ilyen formán lassanként az ajándék áldozattá, a félelem vagy ragaszkodás érzülete cultuscselekvénynyé, s a lélek istenné változott át . . . További speculatióival a természeti erőket kezdé isteníteni a primitív emberiség, azt hivén, hogy az ösök lelkei ezekbe költöztek s ezekben működnek ; majd a társadalmi szerkezet fejlődéséből vont következtetéssel s esetleg az ég, nap stb. feletti reflexióval létrejöhetett az ős elmékben a gondolat hogy az istenek társaságában is van egy feljebbvaló; mígnem végre — már előbb feledésbe merülvén a hívek közt az a tudat, hogy a fő- vagy valamely más isten eredetileg egyik ősnek lelke volt — e fővalóság absorbeálta a többi istenalakokat s ekként megtörtent a polytheismusról az egyisten hivésre emelkedés. S a művelődéssel lépést tartván a morális fejlődés: a tisztultabb'erkölcsi felfogás tisztítólag hatott az istenfogalomra is, úgy annyira, hogy végül a legczivilizálatlanabb vad népeknek, vérszomjas és alacsony jellemű istenei a monotheistáknak erkölcsi tisztaságú s jóindulatú szerető istenévé finomultak, a ki nem a vérnek, hanem a töredelmes szívnek áldozatában gyönyörködik. Ε szinte általánosan elfogadott vallástörténeti theóriával ellentétben teljes határozottsággal állítja Lang, hogy az isteneszme nem szükségkép a lélek képzetéből fejlődhetett ki, hanem létezhetett már korábban, sem mint a lélek-doctrina létrejött; de sőt azt „igazolni fogjuk. — úgymond, — hogy ilyen morális, valóban mindentudó isteneket ismerünk a legalacsonyabb műveltségű vadnépek, a busmanok, fuegiánok, ausztráliai törzsek körében is". (163. 1.). S e végből példákat hozván föl Lang a vallástörténelem régebbi és legújabb kutatásaiból, kétségbevonhatlanul bebizonyítja, hogy tényleg ma is vannak igen czivilizálatlan népeknek „nagy istenei", vadtörzseknek fővalóságai s az amerikai benszülötteknek .,teremtő" istenei. (X., XII,—XIV. fejezetek). Ezek közül néhányat, mint nem eredetit, félrevet az Ed. 22*