Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 2. évfolyam, 1903-1904 (Pozsony)
A vallás eredete és kezdetleges alakjai. Miklós Gézától
230 Miklós Géza. használható állapotba hozhatja, addig mi úgy gondolkozunk: egy bizonyos czélra így is jó, a hogy van, egy másikra meg semmiféle toldogatással se lesz alkalmassá. A lélek mivoltát illető különféle speculatiok eredetének s kifejlődésének megfejtésére t. i. teljesen kielégítő. Ellenben azt állítani, hogy az immortalitás hite a lélekről való képzetekből jött létre, épen olyan, mintha valaki a mellett kardoskodnék, hogy az én fennmaradásának tudatát az álom és révület félreértett tüneményeiből téves kökövetkeztetéssel vonta ki az emberiség. Az antropologista föltételezi az én megmaradásának tudatát már akkor, midőn a vadembert az álmában látottak fölött elmélkedni tapasztalja. S az én romolhatatlanságában való ez a (concret avagy inconcret) hit teszi képessé a vadembert arra, hogy hallucinatióit megfejtse s azokat lelkekül ismerje föl. Mert hogy halottnak tudjuk magunkat elképzelni, — ez nem könnyű dolog. A primitív emberiség is megpróbálta beleképzelni magát a halál öntudatlan s érzéketlen álllapotába, — de nem sikerült, mit az is igazai, hogy a vad néptörzsek általában a halált egészen természetellenes állapotnak tartják. S bizonyára nem azért, mert voltak léleklátásaik; s esetleg a kinek soh'se voltak hallucinatiói, az is kudarczot vallana e kísérlettel. Más szóval, — a személyes énünk romolhatatlanságába való hitet föltételezi az antrop. lélekelmélet és ennélfogva nem szükség azt az individuális én reálitásában való hitből kimagyarázni akarni. S e föltevést jogosultnak igazolják a lélektani újabb vizsgálódások eredményei is. Edv. Caivd pl. kétségtelenül kimutatta, hogy az emberi szellemben a végtelennék eszméie megelőzte a véges eszméjét. Benne van az emberben a végtelen az előtt is, mielőtt ez tudatára jönne s a nélkül, hogy ezt meg is ismerné. A végtelenség (ezen) eszméje azonban sem észrevétel, sem utángondolás útján nem nyerhető, habár a lelki észrevételekben támaszt talál is és az utángondolásnak tárgya lesz is. A gyermeki embernek a véges, mihelyt azt észreveszi, csudálatkeltőnek, természetellenesnek tűnik föl. Épen úgy, mint a paradicsomi történet szerzője a Genesisben, mind azon meggyőződésből indul ki, hogy az ember természettől fogva halhatatlan, s hogy nem a halhatatlanságét kell bebizonyítani, de a halált kell megmagyarázni!" 1) Könyve második részében — melyről maga megvallja, hogy lazán függ össze az elsővel, („Világos, hogy két tételünk nem függ egyik a másikától. Az elsőt tarthatják fantasticusnak vagy valószínűtlennek . . .; de azért a másiknak erőssége, más jellemű bizonyítékokból származván, semmikép sem fog ebből folyólag meggyengülni" — 2. 1.) — Lang igazolandó azt az állítását, hogy az isteneszme eredetére vonatkozó Tylor féle lélek') Prot. Szemle, 1899. évf. 422. 1.
