Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 2. évfolyam, 1903-1904 (Pozsony)
Szent-Ábrahámi Mihály, mint dogmatikus. Dr. Masznyik Endrétől
Szent-Ábrahámi Mihály, mint dogmatikus. 269 ismeret rész szerint valő. Azért az Igén kivül, melynek igazságáról a Szent-Lélek által hitében s szivében megbizonyosodott, nem köti őt semmi külső tekintély, legyen bár annak a neve: egyház avagy pápa, zsinatok avagy hagyomány s hitvallás. S ha benső késztetést érez, hogy hite tartalmáról tudományosan is számot adjon vagyis dogmatikát irjon, ugy az ő dogmatikája soha sem lehet más, mint személyes üdvözítő evangéliomi hite igazságainak öntudatos és szabad kifejezése és előterjesztése. De ezzel már voltaképen okát adtuk annak is, hogy miért tartjuk helytelennek az evangéliomi protestáns dogmatikában a másik vagyis az u. n. rationalistico speculativ módszert is. Minden félreértés kikerülése végett előre is megjegyezzük, hogy a speculatiot egészben véve, távolról sem óhajtjuk kizárni a dogmatikából, mert hisz akkor voltakép annak épen tudományos jellemét kellene feladnunk. Tisztán általános értelemben véve a szót: speculatio nélkül egyetlen tudomány sem képzelhető el. Mert a speculatio épen az az értelmi mivelet, melynél fogva a tapasztalatilag adott tényekből kiindulva, azokon felülemelkedve az egyes dolgokban az esetleges mögött a lényeges és szükségszerű elemet vagyis a jelenségekben a törvényt, a sokban az egyest, az elvet kutatjuk. Ε nélkül rendszeralkotásra még csak gondolni sem lehet. Ily értelemben tehát a speculatiot a dogmatikában is szükségesnek tartjuk, mert kétségtelen, hogy a hitélet tényeinek s az azokban jelentkező igazságoknak rendszerét is csak ugy építhetjük fel, ha a végső alapokra, az okozatokból az okokra, a jelenségekből a lényegre, egy szóval az egységes elvekre megyünk vissza okos gondolkozás, elemzés, egybevetés s következtetések utján s ekként elvi magaslatról fogjuk fel és Ítéljük meg a vallásos életnek dolgait. Hanem igenis helytelen a dogmatikában az a speculatio, a mely mellőzve az üdvtörténet és hitélet tényeit, aprioristikus jellemű észfogalmakból, teszem azt a philosophiától kölcsönzött absolutum semmitmondó abstract fogalmából indulva ki, logikus következtetések, mesteri deductiok utján abból egy egész rendszert vezet le s a dogmatikát leglényegesebb tulajdonságától: az élő hit bizonyosságától fosztja meg. Ezt a módszert ma már a philosophiában is elvetik; mennyivel inkább elvetendő hát a dogmatikában ! Az evangéliomi protestantismus szakított ugyan a róm. katholicismus egyház-tekintély elvével, de csak azért, hogy az igazi vagyis az isteni tekintélyt helyre állítsa. Minden más vád méltán érhet minket, de az a vád, melylyel a róm. katholikus papság örökösen illet, t. i. hogy mi a korlátlan subjectivismus lejtőjére léptünk volna, valóban teljesen alap nélkül való. A mi tekintélyünk maga a Jézus Krisztusban kijelentett isteni igazság, az evangéliom. Mi — mint Pál apostol mondja — nem járunk ravaszságban, sem nem hamisítjuk meg az Isten Igéjét, hanem