Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 1. évfolyam, 1902-1903 (Pozsony)

Tanulmányok Augustinus tanrendszeréből. Tüdős István dr.-tól

93 világosan, a melyben a főeszme: az isten-ismeret, Krisztus nélkül lehetetlen. Az isten-ismeret által lesz eltávolítva a bolondság fellege, a mely az emberiségre borúit, az távolítja el az idői dolgokat, hogy az örökkévalók létesüljenek, a melynél elengedhetlen az időbeli orvosság (medicina temporis), mert az időbeliség orvoslása: az örökkévalóság előkészítése, a mely a Krisztus műve, a ki bölcsesége is és ereje is az Istennek, hogy az embert felöltözvén: az ember szabadítását elvégezze, annak az embernek a szabadítását, a kinek igaz emberi voltában jelent meg, mert azt a természetet vette fel, a melyet meg kellett szabadítani. Szabadítási, vagy megváltói működése: a tudomány hirdetése s a jó élet példája, a mely kettő a halállal ér véget, a minthogy mindhalálig hirdette Krisztus a tudományt és példánykép volt a szent és igaz életben a megváltás megvalósításáért. Mikor az u. n. presbiterségbe lépett Augustinus (391—395), a következő krisztológiai tan alakul ki felfogásában: Krisztus istensége kétségbe vonhatatlan, mert Krisztus igaz Isten az igaz Istenből [Iniceai symbolum !], Fiú ugyan, de természetében ugyanolyan, a minő az Atya, a kivel egyaránt örökkévaló, a kinek istenségében maradó, mert nem ragadomány reánézve az istenség, hanem természet. Ez a Krisztus a világ világossága, a mely nem teremtetett változónak, hanem világosság lön kezdet nélkül, soha meg nem szűnve. Mint ilyen: második ember, a ki mennyei a mennyből úgy azonban, hogy valósága, igaz ember volta kétségbe vonhatatlan, mert nem a saját alakját megváltozz tatva lett ember, hanem a szolgaság alakját vette fel magára s így embersége valóság, a mely nem látszat. Krisztusnak emberi volta nem átváltozás, nem is átalakulás oly módon, hogy elveszítette' volna változhatatlanságát, hanem az igazi embert mintegy felöltözve: maga a teljes valóság; mint ember, a ki nem a maga, hanem az emberek hasonlatosságára lett emberi külsejű, teljes emberi természetű. Az örök isteni állag tehát változatlanúl megmaradt; a testté lett ige közöttünk lakozott nem testté változva, vagy átalakulva, hanem testtel felruházva, hogy a testiekkel összeillő, együttélő legyen. Isten-ember a Krisztus, a kinek a szűz méhében való