Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 1. évfolyam, 1902-1903 (Pozsony)

Jézus Krisztus a nevelés elve. Schneller István dr.-tól

46 egyik a másiknak jogkörébe nem avatkozik (történeti én): de sem a hasznosság, sem a jogosság vagy a törvényszerűség nincs elvként elismerve: hasznos csak azért, mivel az egyéni fokozás az egésznek javára szolgál, s mivel az egésznek szelleme, a kölcsönösen egymást támogató szeretetnek szelleme más sajátosságának elismerését és fejlesztését épp ugy kívánja, mint azt magunk számára megkívánjuk. Nem a hasznos, nem a jogos a gondolkozás, érzés, akarás, és cselekvésnek elve, hanem a jó, a mint az Istenben és pedig a mindeneket teremtő', fenntartó, saját országában fejlesztő szeretet Istenében van. Ezen jónak csak természetes követelménye a hasznos és a jogos. Szellemünk theoretikai iránya is győzedelmeskedik az egyesek szemlélésének és másrészt az általánosak gondolásának ellentéte fölött. A szemlélés és gondolkozás, avagy az érzékek és az értelem ellentétei megszűnnek a mint mi az észszel keressük az egyesek sajátos czéljait. Az egyesek czéljait ugyanis csakis azon egyesek sajátos fejlődésének legszigorúbb szemlélése, érzékelése alapján s másrészt az értelmi functio utján nyerjük meg, a mely összehasonlítás segítségével határozhatja meg az egyesek sajátosságát; ezt pedig az értelem csak ugy teheti meg, ha azokat egy szerves egészbe, az általánosba helyezi. Ezen genetikai és összehasonlító az egyesnek sajátos czélját, feladatát kutató módszer épp ugy használja az inductiv, mint a deductiv módszert (a melyeknek egyenkénti kizárólagos használása külömben is psychologiai nonsens). Gyakorlati szempontból sincs értelme az egoistikus és altruistikus rugók szembesítésének, hisz a mily arányban dolgozik az egyes ember önmaga tökéletesbítésén, a mily arányban igyekszik sajátos czélgondolatját tudatra emelni és önmagában fejleszteni, vagyis a mily arányban él valaki az ő sajátos hivatásának: oly arányban szolgálja az egészet és már az egész által is a mást. Továbbá pedig a mily mértékben kívánja az egyes azt, hogy az ő egyéniségét ismerje el a más, s táplálja, fejleszsze az ő egyéniségét is az egész (egoismus); épp oly mértékben ismeri el az illető a másban is annak egyéniségét