Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 1. évfolyam, 1902-1903 (Pozsony)

Jézus Krisztus a nevelés elve. Schneller István dr.-tól

35 jó tónusához tartozott, hogy a modern haladás kábító magaslatairól csak megvetőleg vagy legjobb esetben szánalommal és részvéttel tekintsen a keresztyénségre: addig a legújabb időben a „keresztyén" jelző az önérzetes gyűlölet jelszavává vált és oly pajzszsá, a mely mögé a haladást megakasztó, gyakran nagyon is önző, mindig uralomra vágyó tényezők vonulnak meg. Mi a keresztyén vallás ? Mi a keresztyén vallásban a lényeges, az állandó, a mi mégis a folytonos haladást követeli ? mi az, a mi ezen vallást, e vallás személyesítőjét, Jézus Krisztust a nevelésnek, a nevelés történetének és elméletének központjába helyezi ? Ezen kérdésekre felelnünk kell, ha az elitélő vagy magasztaló szólamok és jelszavak hullámzásának játékszereivé eszközeivé válni nem akarunk. Ily irányban kívánok tanulmányom közlésével másoknak is szolgálatjára lenni. A) ÁLTALÁNOS RÉSZ. I. Jézus Krisztus a nevelés történetének elve. Jézus Krisztus a nevelés történetnek központja, mivel ő képezi az emberiség történetének központját. Az ő fellépését megelőző történet ugyanis reá utal s az őt követő történet az ő benne testté vált elvnek fokonkénti érvényesítője. Mind azon törekvések, a melyek egy feltétlen értékben való megnyugvásra, boldogságra, boldogításra s igy az egyes ember és az emberi társadalom tökélyére irányultak s ezért is a nevelést is irányították: a Jézus Krisztus személyében és az általa hirdetett országban nyernek még csak értelmet, erőt és teljesülést. Már a fetischista érezte, hogy önmagában nem elégséges, bár még Istenét is a csakis személyére szorítkozó önző országának szolgálójává kívánta tenni. A schamanista az ő szűk országán kívül egg láthatatlan országot oly láthatatlan hatalmakkal ismert el, a melyek az ó' szűk országát, az ó" kívánságait meg-meg zavarják s mely hatalmakkal nem ő maga, hanem csakis egyes kiváló ügyes és értelmes egyéniségek tudnak elbánni. Az egyedi absolutismus 3*