The Hungarian Student, 1958 (2. évfolyam, 1-7. szám)
1958 / 2. szám
.C AHS cUák 2. évfolyam No. 2 K eresztűry DEZSŐ letartóztatásának híre még azokat is elképesztette, akik a Kádár hatóságokról nem csupán minden rosszat, hanem minden oktalanságot is feltételeznek. Keresztűry Dezső a Dunántúl született és a gyermekkorát a Zala megyei családi házban töltötte. Eötvös kollégiumi tanulmányok után Berlinbe került, ahol a Berlini Egyetem magyar lektora lett és a Magyar Intézetben dolgozott. Kevéssel a háború előtt hazatért, s az Eötvös Kollégium tanára és a Pester Lloyd irodalmi szerkesztője lett. 1945-ben előbb az Eötvös Kollégium igazgatója, majd a választások után a koalíciós kormányban vallás- és közoktatásügyi miniszter. Keresztúryt a kommunista párt buktatta meg 1946 végén olyan politikai okból, amelyhez Keresztűry személyének semmi köze nem volt: ő miniszter korában is inkább dolgozott, mintsem politizált. Eltávolításának valóságos oka az volt, hogy a tárcát a kommunisták ki akarták venni a Parasztpárt kezéből. Az Eötvös Kollégium éléről is elmozdították és a Tudományos Akadémia könyvtárosa lett. Mint író elsősorban esszéket írt, neki köszönhetjük Bacsányi mintaszerű kritikai kiadását, a Magyar Irodalom Képeskönyvét, s a legjobb német nyelven megjelent magyar novella-antológiát. Értékes könyvet írt Arany Jánosról. Verseket késő férfikorában kezdett írni. Megjelentek a “Dunántúli hexameterek,’’ s “Őszikéi”-t fogta kötetbe tavaly megjelent verseskönyve. Letartóztatásával, akár Kosáry Domokoséval, azt az embertípust akarják megfenyegetni, amelynek segítségével Magyarország magyar ország lehet. 1958 február: A Magyarországról érkezett hírek szerint Keresztűry Dezsőt a kommunisták szabadon engedték és ismét Budapesten él. KERESZTŰRY DEZSŐ: Dunántúli hexameterek Épp hogy esett, még pettyes az ablak, iramlik a simán zúgó gépkocsi a frissenmosott betonon. Messzi mezők, erdők, rétek szaga ömlik, a lucskos ég sűrű fellegeit oszlani tépi a szél. Árkok partjairól pipacs int: pirosán lobogó láng, freccsen a víz, sír a drót, fák sora zúg, lezuhan. Mintha kezek, hurkos kötelek nyúlnának utánunk: száraz a torkom, áléi; fojtva növő harag ég véremben; mint megfeszülő húr peng az ideg, vad dobként dübben a szív: Hagyd, ami volt! Menekülj!.. S nyitja a felderülő nyár végtelen útjai fényes hálóját: fasorok hívnak a kék hegyeken túlra e börtönből: más, méltóbb végzet elé. Nézd: színt váltó jelenés díszleteként fut a táj. Érzed-e, mint foszlik szét, elmaradozva, mi gyötrő gond volt, dac, keserű vád, hiú gőg, vak erény? Málik minden gúzs e szabad rohanásban, az élet meggyűlt mocskaiból szárnyra emelve kimos újra merész vágyunk: suhanunk el, fel, ki, amerre ( szomjan a fergeteges kor veri képzeletünk... Sűrűi az emberlakta vidék; falu jő, a kanyarban pajta, meszelt falú ház, templom alatt temető. Kis takaros hegyek állnak körbe s a tűnt fiatalság színe szűrődik a táj hárs, mai fényein át, s mint a megújult sebben a vér, buzog, önt el a forró emlék, felszakad és torkomig árad a múlt. Futnék s hallom a sírok, a zsongó utca, kicsiny kert, vén ház, hű bútorok porba haló panaszát. Ifjan holt társak néznek rám, új falu otthon, dolgos férfiak és nők komoly arca, szeme... Zökken a gép, tócsákba tocsog már; görbe az ország erre, tűnődve pihen, érik a vágta-idő; s más értelmű beszéd támad, míg a görcsös eperfák szinte behajlanak egy szóra az ablakon át. Szőlők, pincék: minden perc új látnivaló. Nézd, ifjul-vénül a föld, sarjú, gyümölcs szaga száll. Vércse elől rejtőzik a búza közé a pacsirta s vándor fecske suhan igy haza: húz valami mély vonzás. Itt. itt a helyünk: szemeinkben a távol éggel az itthoni föld fészkire szállni alá.
