The Eighth Hungarian Tribe, 1984 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1984-09-01 / 9. szám
A magyar élniakarás tanúsága A CHlCAOOl SZENT ISTVÁN KIRÁLY PLÉBÁNIA ARANYJUBILEUMA A harmincas években, a gazdasági csőd kell fit közepén itt Chicagó észak-nyugati oldalán éld kis emigráns csoport templomot akart magának. Kevesen voltak és szegények is, csak használt templom kibérlésére, majd megvételére Jutott De a szentistvánl örökséget a keresztény hitet akarták élni együtt mint magyar család. S mikor akadt jó magyar pap, álmuk megvalósult. Utánuk mindig akadt, akik nyomukba léptek: a TI. világháborúval megindult és 1966-ban felerősödött menekülési hullámok ide << sodortak hithü magyarokat. A közvetlen szomszédság főleg- lengyel származású népe is csatlakozott a plébániához. Az Úristen megáldotta, amibe belekezdtek, mert félévszázadot megért, amit elindítottak. Június 3-án vasárnap, már kora reggel a szokottnál nagyobb sürgés-forgás jelezte, hogy a magyar templomnak rendkívüli napja van: ünnepli arany jubileumát. A nemzeti színekbe öltözött templombejárat fogadta a város minden tájáról — de még a messzi Floridából is — érkező híveinket és barátainkat. Amikor pedig dr. Irányi László a katolikus magyar emigráció püspöke, a Siabady Klán és Krémer Ven készítette és ajándékozta matyó hímzésű miseruhában, John Vlasny a chicagói bíboros-érsek képviseletében, Benjamin Maokin premontrei apát és Ft- Mihályi Gilbert plébánossal a megjelent papság bevonult a templomba, ott már nem volt ülőhely. Ssendy László (anár-karnagy vezetésével templomi énekkarunk az Ecce Sacerdos Magnus-szal köszöntötte a koncelebráló papságot. John Vlazny segédpüspök angolnyelvű homiliájában köszöntötte Chicagó katplikus magyarságát és buzdította, hogy továbbra is maradjon meg a hit, az imádság és a szolgálat közössége. Dr. Irányi László püspök szentbeszédében buzdította a híveket a kapott örökség megőrzésére. Az ünnepi szentmise után koktél volt Mindszenty nagytermünk bárjában. Majd a bankett következett. Az oltáregyleti hölgyek Szabady Klára és Koós Katalin kiváló háziasszonyok vezetésével ebédet szolgáltak fel. Ft. Mihályi Gilbert plébános először az egyházközség népére, illetve vendégeire ürítette poharáé, majd külön köszöntötte Vlazny és Irányi püspököket. Ezután Katona Mária, a Hétvégi Magyar Nyelviskola vezetője elszavalta Tollas Tibor: Végvár a templom cimü versét, amit a költő aranyjubileumunkra irt és dedikált templomunknak. Az előadó a verset szabad fordításban angolul is tolmácsolta. Ebben a költeményben a költő megvallja és elismeri, hogy az emigrációs magyar templom elengedhetetlenül értékes magyarságszolgálatot végez. Ezt legjobban Mackin premontrei apát érezte meg és látta meg. Rövid köszöntőjében dicsérte népünket, hogy így megőrizte azonosságát. Aranyjubileumunk a magyar összetartás és élniakarás beszédes tanúsága volt. M. G. Búcsú a madaraktól Költözik a ragyogó nyár, Elmegy nemsokára, Szürke köd leng lassan, lomhán A hegyek fokára. Nem hallani pajkos hangját Bujkáló kakuknak, Sárga tarlón, bús mezőkön őszi szellők búgnak. Hulldogálnak már a fákról Hervadt levelecskék, Készülődnek a pacsirták, A csicsergő fecskék. Álljatok ki a küszöbre, Amikor majd szállnak S ezt mondjátok búcsúzóul A vándor madárnak: “Menjetek hát más országba, Távol tengerekre! Szárnyatokat a nagy Isten Jósága vezesse!... De ha hegy-völgy új tavasznak Harmatcsöppjét issza, Jöjjetek mind a mi édes Szép földünkre vissza!” Ábrányi Emil: Az aradi tizenhárom Szánazhídi-lapályon, , 1849. október 8-án, hajnali negyed natscor az aradi vár udvarán végigdübörögtek a Wocher gyalogezred 1. zászlóaljának bakancsai. A Tichy őrnagy parancsnoksága alatt felvonuló hadilétszámú egység mintegy ezer embere felsorakozott a főőrség épülete előtt. Innen először Kist Emi altábornagyot, Detsewffy Arisztid, Schweidel József tábornokokat és Lázár Vilmos ezredest vezették elő vaaraverten. Négyüket „kegyelemből” Ítélték a katonához méltóbb golyó általi halálra. A -vár külső árkában történt a kivégzés, mlndannyiukat agyonlőtték., Huszonöt perccel később a zászlóalj ismét felvonult a bitóra ítéltekért. A katonák közrefogták a megláncolt Aulich Lajost, Knézich Károlyt, Lahner Györgyöt; gróf Leiningen-W esterburg Károlyt, Nagy-Sándor Józsefet, lovag Poeltenberg Emit, Török Ignácot, gróf Vécsey Károlyt és gyalogmenetben indultak a Szárazhídl-lapályra, ahol Biró Imre zsigmondházi földbirtokos kaszálóján már álltak a rekvirált épületfa-gerendákból összerótt akasztófák. A lábtöréssel megrokkant Damjanich János parasztszekéren haladt mögöttük. Úti társa a Mayer nevezetű brünnl -hóhér volt. Hat óra tájban kezdődött meg a gyászos aktus második része. A tábornokok sorban, az utolsónak maradt Vécseyig, végignézték társaik halálát. Az akasztottak tetemei Howiger tábornok várparancsnok és Suian tábornok térparancsnok rendeletére estig függve maradtak a bitófákon, aztán a tövükben eltemették őket. A kivégzésnek csak távolról akadt gyérszámú polgári nézője. Az összeverődött környékbeli parasztokat a gróf Ftquelmont ezredhez tartozó dragonyosok, akik egészen a Pag« 18 Maros partjáig cirkáltak, visszaszorították. Hiteles tanúkként azonban ott voltak az elítélteket kísérő papok: Sujántzky Eustich és Pleva minorita szerzetesek, Winkler, Marchot, Bardócz katolikus. Baló református és Szombathy Balázs görögkeleti lelkészek. Az események lefolyását, a katonai jelentéseken kívül, az fi emlékezetük, elsősorban Sujántzky feljegyzései őrizték meg. A tizenhárom kivégzett tábornok (egyébként ez Is pontatlanság, mert egy altábornagy és egy ezredes is volt köztük) a legkülönbözőbb utakon indult. Volt köztük olyan, aki katonái anyanyelvét is csak törve beszélte, és nyilvánvalóan embernek se, katonának se voltak egyformák. Akadt közöttük fejedelmi rokonsággal rendelkező főúr, dúsgazdag földbirtokos és következetes republikánus. Éppúgy, mint tucatnyinál több csatában veretlen hadvezér, puskaport alig szagolt ellátótiszt, és inkább elhibázott sem mint sikeres hadműveleteiről emlékezetes seregvezér. A múlt században forgalomba került romantikus festmények hatására talán hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy százhúsz éve tizenhárom, jóban-rosszban összetartó, kebelbarát áldozta életét. Erről szó sem volt, többen közülük a börtönben látták egymást először. Damjanich és Nagy-Sándor januárban még együtt követelte Kiss Ernő leváltását a bánáti hadsereg parancsnokságáról;; Vécsey és Damjanich pedig Szolnok elfoglalása után kevés híján kardra ment egymással. Egy forradalmi hadsereg vezetői nem okvetlenül egy szálig angyalok. Az együtt elszenvedett fogság és a halálos ítélet azonban összekovácsolta a honvédség legfontosabb vezetőit. Ilyen értelemben különösen szép Vécsey megbékélő, búcsúzó kézcsókja a már halott, bitón függő Damjanichnak. Az utolsó órák viselkedésével mindanynyian hősöket formáltak önmagukból. MAGYAR TÖRTÉNELEM Sok gyásszal telített Magyar történelem, Ezer éve során Ezernyi sérelem. Mindig több a sírhant Bővül temetője, Márcsak a jó Isten Lehet megmentője. Nincsen jó szomszédja, Sem igaz barátja, Gyakran testvérét is Ellenségnek látja. Tán még a sorsa is Azért oly mostoha, Mert fajtája kezét Nemfogja meg soha. Bárhol is élj magyar, Nyújts testvéri kezet, Fennmaradásodhoz Gsak egy ősvény vezet. S arról az ősvényről Oh le ne térj magyar, Mert a föld poklába Seper a zivatar. Stubner Gyula
