The Eighth Hungarian Tribe, 1983 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1983-05-01 / 5. szám
May, 1983 THE EIGHTH HUNGARIAN TRIBE Page 15 Bognár József: .. Feketével ki fonja be?.. Meglehetősen elrongyolt állapotban egy csomó újságot kaptam Magyarországról. Ahogy az olvashatatlan, vagy nehezen -olvasható foszlányokat elakarom dobni, egy szerkesztői üzeneten akad meg a szemem: “Érdeklődőnek, Miskolc: A népi demokratikus honvédség utolsó lovas alakulatát a múlt hónapban feloszlatták. Nincsenek többé huszáraink. Eljárt felettük az idő.” Hökkenve érzékelem a hirt: hiszen ez a világhírű, fél Európát végigverő magyar könnyű lovasság szimpla sírfelirata. Szinte hihetetlen, hogy a magyar harci dicsőség vakmerő és önfeláldozó hordozója végelgyengülésben múlt ki. És vele a magyar ló, amelynek patája ott csattogott, ott szikrázott mindenütt, ahol halált és glóriát osztogattak. Janzsó öregapám jut az eszembe, aki tizenkét esztendeig szolgált a huszároknál és ha jókedve volt, vénségében is a huszárlovakról énekelt: Ez juó lú, ez lesz juó, Remondának valuó ... Sokan már azt sem tudják, hogy mi az a remonda. Betöretlen, de már nyereg alá való csikó. Huszárálom! A döbbenetes üzenet hatása alatt oldalszámra tudnék Írni a magyar huszárokról, de kevés a helyem és ezt a keveset a magyar huszárok utolsó nagy és halálos vágtájának szentelem. 1914 őszeleji bágyadt napsütésben a galíciai Limanova, egy rongyos lengyel falu előtt sorakozik a soproni 9-es gróf Nádasdy huszárezred. Ezer nyalka huszárgyerek, ezer pompás fekete ló. A huszárokon vörös nadrág, kék zubbony és mente a nyakba vetve. A fejükön fekete tollbokrétás, viharszíjas csákó. Komor csend, csak a lovak zablája csörög. Muhr Othmár, az ezredparancsnok körül tisztek, csupa mágnás és birtokos nemes, mint egykor Mohács mezején: az ország szine-java, de a közhuszárok nevei is árpádkoriak: Bokánok, Veszkények, Hőgyék, Cserek és csupa János, esupa Pista, csupa Jóska. . . Megérkezik a parancs: Támadni! —Aufsitzen, felülni! — mondja Muhr ezredes németül, mert a vezényleti nyelv német, de mintha éreznék, hogy Ukkon, az öregisten, a magyarok istene elé mennek, magyarul adják tovább a szót: —Lúra! — kiáltja gróf Cziráky Antal. ősi íze és ősi hordereje van a szónak. Ezer nyalka huszárgyerek a nyeregbe döccen, aztán “kard, ki kard”, megy a vágta, mint a fergeteg. Odaát megszólalnak az orosz gépfegyverek. Ló, ember százával bukik a földre. Csak egy mentség van: le a lóról. Gyalog verekednek. Mikor már nincsen mit kilőniök, csövön markolják a karabélyt és a boldogabb végével küldenek a másvilágra maguk elé mindenkit, aki elébük kerül. Az ütközet végen nincsen többé 9-es gróf Nádasdy huszárezred. Muhr Othmárral és a mágnás tisztikarral együtt majdnem mindenki elesett, de egyetlen huszár sem akadt, aki meghátrált volna. A támadási parancs értelmetlen volt és esztelen. Aki kiadta: Frohreich lovassági tábornok az ütközet végén agyonlőtte magát. Ez volt az utolsó nagy magyar huszárroliam, az utolsó halálos vágta. Azóta a maradék huszárság is örökre elvágtázott. Ma már nem mondja és nem kérdi senki a legrégibb magyar lovasnótával: Sárga a lovam sörénye, Feketével ki fonja be, Ki fonja be? . . . PRÓFÉTÁK SORSA Kínok útján véresen, sírva, Vert bujdosó: próféta jár. A sorscsapást már alig bírja, Remegve hull vissza a sírba, Húzza a föld, a por, a sár. Kacagva int a buta élet: Véres holtak várnak-várnak. Valamikor ők is így égtek, Küzdöttek, vágytak és reméltek, Bolondjai szebb hazának. Hajh, hosszú az út, rögös nagyon, Rajta átok s fagyos szívek. Tovább, csak tovább, vár már a hon, Messzi harangszó bús hangja von, Az győz, aki bátrabb, hívebb. Tovább, tovább éget itt a láz. Remegsz? . . .Ne félj! A nép kacag: Testvéred ver, gyilkol és gyaláz, Vad hahotával porig aláz. Te az Isten gyermeke vagy! Átok-kövek pattogva hullnak, Megfeszítnek gonosz kezek.......... Uram, Uram, feledd a múltat, Bocsáss meg, mint egykor Saulnak Uram, én próféta leszek. Árvai-Zsiros József
