The Eighth Hungarian Tribe, 1983 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1983-05-01 / 5. szám
PALOTAI BORIS Meglepetés Mónika nagyon szeretett anyu fiókjában turkálni. Sorbarakta a gépselymeket, szivárványt csinált belőlük, a fehér cérnagombolyagot felállította, gyűszűt nyomott a tetejébe, az volt a kövér Ilka néni, a fekete cérnát kinevezte Éj királynőjének, gombostűket szúrkált belé, mert ugye, az Éj királynőjén csillagok ragyognak. A centiméterből tekergő kígyót formált, a gombokból futballcsapatot rakott ki. Amíg anyu bevásárolni ment, Mónika sorra kihuzigálta a fiókokat. Maga sem hitt a szemének, mikor a fiók mélyén szalaggal átkötött díszes dobozt talált. Ide-oda forgatta, majd hirtelen (kioldotta a csokorra kötött aranyszalagot. Megnézem, mi van benne, mondta, holott tudta jól, hogy csokoládé van benne, mert pont ilyen dobozokat látott az Édességbolt kirakatában. Hát persze, hogy sztaniolpapírba csomagolt csokoládék sorakoztak a dobozban, egyik sor ezüst volt, mint a holdfény, a másik arany, mint a napsugár, de volt piros is, kék is, zöld is. Mónika rövid habozás után bekapott egy ezüstöt, öszszébb tolta a sort, hogy ne létszódjék a hiányzó csokoládé. S mert ez a sor rövidebb volt, mint a másik, minden sorból megevett egyet, hogy teljesen egyformák legyenek. Nagyon gyorsan kellett bekapni a csokoládékat, mert félt, hogy anyu közben megérkezik. Nehéz volt szép masnira kötni az aranyszalagot, kicsit csáléra sikerült, de a fő, hogy mire anyu a szobába toppant, helyén volt a doboz, legisleghátul a nagy olló mögött. Másnap azt gondolta Mónika: marcipános is volt a csokoládé között, én azt szeretem a legjobban. Alig várta, hogy anyu kitegye a lábát a lakásból. A varróasztalkához osont, rá se nézett a kövér Ilka nénire, a csillagos Éj királynőjét hátra tolta, s kihalászta a csodálatos dobozt. Ügy emlékezett, a - zöld sztaniolban vannak a marcipános csokik, de azokban kávékrém volt, s így végigkóstolgatta valamennyi csokoládét, amíg rátalált a marcipánra. Óra alatt azon töprengett, vajon észreveszi-e anyu, hogy tonkoskodott, úgy hogy amikor a tanító néni azt mondta: folytasd az olvasást, Mónika, bizony nem tudta, hol tartanak. A tanító néni megcsóválta a fejét: min jár az eszed, Mónika? Miért nem figyelsz? — És Mónika elpirult, mert nem vallhatta be, azon jár az esze, hogy a gyönyörű fényes sztaniolpapírokal a zsebébe gyűrte és mihelyt megmozdul, azok zörögni kezdenek, emlékeztetve őt, hogy már nagyon ritkák a sorok. Jó lenne pótolni a hiányzó sorokat, de a malacperselyben van a pénze, anyunak gyűjti, hogy karácsonyra meglephesse egy cserép virággal. Éjszaka álmatlanul forgolódott az ágyában. A kék papírban mogyorós csoki van, s ő a mogyoróst rémesen szereid Lábujjhegyen a varróasztalkához lopózott, nem mert villanyt gyújtani, sötétben tapogatta ki a kerek csokikat, mert azt már tudta, hogy a mogyorósok olyan alakúak, mint a gombok a kabátján. Ahogy végigcsúszott tenyere a dobozban, érezte, hogy már csak néhány csokoládé árválkodik benne. Most már mindegy, gondolta búsan és fájó szívvel tömte szájába az árvákat. Mit fog anyunak mondani? Ki ette meg a csokoládét? Hazudni nem szabad. De ha kitalálna egy mesét? Hogy volt egyszer, hol nem volt egy díszes doboz, s a csokoládék nem akartak bezárva lenni, kirepültek a dobozból és megkeresték azokat a gyerekeket, akiknek nem telik csokoládéra. Anyu szereti a meséket. Majd még szépen ki kerekíti. Az aranyszalag például azt mondta: minek egy dobozra szalag? Inkább a Cili cica nyakába kössenek. S egy tündér odakötötte. Mónika azért cseppet sem volt nyugodt, mihelyt anyu a varróasztalhoz ült, erősebben vert a szíve. Egy napon anyu azt mondta: a születésnapodra meghívhatod a pajtásaidat. Biztos megfeledkeztél róla, hogy kedden lesz a születésnapod. Valóban megfeledkezett róla, mert folyton az üres dobozra gondolt. Nagyot ugrott örömében, és már elképzelte, hogy kedden, ahogy kinyitja a szemét, anyu és apu az ágya mellé állnak, megölelik, megcsókolják és átadják az ajándékot. — Isten éltessen, Mónika! Nyolcéves lettél — és ő érzi, hogy nyolcéves lett és okosabb, mint tegnap volt. Elérkezett a várva várt kedd reggel. Anyu és apu valóban ott álltak az ágya mellett, és minden úgy történt, ahogyan várta. Megölelték, megcsókolták, majd elővették az üres dobozt és átadták neki. — Ez a tiéd, Mónika. De valaki elcsente belőle a csokoládét. És ő rákezdte: — Volt egyszer, hol nem volt egy díszes doboz... — elcsukló hangon folytatta: — és a csokoládék nem akartak bezárva lenni, kirepültek belőle és ... Anyu ránézett meleg, gesztenyeszínű szemével, amitől benne rekedt a mese. Könynyek szúrkálták az orrát. — Én ettem meg — mondta, s egy gömbölyű könnycsepp száníkázott az állára. — Megloptad magadat, kislányom — szólalt meg anyu. — A meglepetést loptad el, az örömöt.
