The Eighth Tribe, 1979 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1979-06-01 / 6. szám
Page 14 THE EIGHTH TRIBE June, 1979 magyarok feladata? Még egyszerűbben: igaz-e, hogy csak a teljes asszimiláció menthet meg bennünket az éhenhalóstól, vagy talán az a helyes magatartás, hogy elvi okokból teljesen távol tartjuk magunkat a befogadó ország nem magyar származású lakosaitól? WASS ALBERT ADJÁTOK VISSZA A HEGYEIMET! Regény E sorok írója úgy véli, hogy az arany közép út és az általános emberi tisztesség szabányainak követése a helyes válasz. Akár amerikai magyarok, akár magyar amerikaiak vagyunk, a bevándorlók sok nemzetiségű országában nyugodtan ragaszkodhatunk származásunkhoz, ezt senki sem róhatja fel nekünk. Magyar központoktól távol felnőtt három fiam megtanulta, hogy a magyar nyelv kincs, amit bizalmas beszélgetésre fel lehet használn, mint alapnak más nyelvek tanulására, hiszen angol anyanyelvűeknek, főként a kiejtési szabályok miatt, gyakran rendkívüli nehézséget okoz a többi világnyelv elsajátítása. Emellett a szép magyar szó kulcs a magyar irodalomhoz vagy akár a hazulról érkezett nagymamával való társalgáshoz. Hagyományaink, közöttük a tánc, a népművészet és a magyar konyha színvonala közismert. — Bennszülött amerikaiak is emlegetik, hogy a magyar társasági életnél színesebb és szórakoztatóbb aligha akad. Persze, azok, akik nem Magyarországon laknak, nem élhetnek kizárólag magyar életet. — Aligha kell magyarázni, hogy angol nyelvterületen meg kell tanulni angolul, ha másért nem, hát a közlekedési és munkabiztonsági szabályok elsajátítása érdekében, de a magyar érdekek védelme és téveszmék eloszlattása okából is fontos az angol nyelv tudása. Nem folytathatunk struccpolitikát! Tudomásul kell vennünk a tényeket, amik között elsőrendű fontosságú, hogy választott hazánkban teremtettünk magunknak egszisztenciát, itt kell (folytatót) Ott ültünk és hallgattuk. Közben megjött az Írnok is és ő is hallgatta a komiszárt. Aztán a kovács megtörülte a kését és azt mondta: “Elmondtál mindent?” “Elmondtam mindent” felelte a komiszár és a hangja rekedt volt és fáradt. Ekkor a kovács felkelt a tűz mellől, elővett egy kötelet és odanvujtotta neki. “Itt van ez. És ott a fa”. Azzal rámutatott a görcsös kiszáradt bükkfára. A komiszár lehajtotta fejét, az arca hamuszürke volt. “Gyáva gy?” kérdezte a báró. Megrázta a fejét. “Nem. Most már nem vagyok gyáva. Csak arra kérlek, hogy hagyjatok egyedül”. A báró felállt. “Gyerünk” mondotta és elindult. A kovács döbbenve nézett a báróra. “Itt hagyjuk, egyedül? Hogy elszökjön s elárulja a barlang.ot is?” “Gyerünk” mondotta a báró és a hangjában parancs volt. Vettük a puskáinkat és ott hagytuk a barlangot, mind a négyen. Csak a komiszár maradt egyedül a tűznél. Kezében a kötéllel. Fölmentünk a sziklákra és leültünk. Talán félóráig ültünk ott, akkor a kovács türelmetlen lett. Meg kellene nézi... ha megszökött, most még elérhetjük. ..” “Eridj” mondotta kurtán a báró. A kovács elment. Néhány perc múlva már láttuk lassan visszafele jönni a sziklacsapáson. Leült mellénk és nem szólt semmit. Mi sem kérdeztünk semmit. Mikor később lementünk a barlanghoz, a komiszár ott lógott azon a száraz bükkfán. Furcsán kalimpált alá a lába és a szél megmeglengette. Az arca olyan volt, mint aki borzalmat lát, pincéket és halálra kinzott embereket. A báró odament a fához és vadászkésével elcsapta a kötelet. Az ember lezuhant a földre. Ekkor szépen kinyújtóztatta, elrendezte, ahogy halottat illik. Majd elővett a zsebéből egy gyertyavéget és meggyujtotta. Mivel még mindig esett az eső, kalapját a gyertyacsonk fölé tartotta és úgy tette le a halott fejéhez. “Az édesanyjáért” mondotta nekünk “vagy az édesapjáért, ha még élnek. S ha nem élnek már hát akkor azért”. Aztán összetette a kezeit és úgy állt ott, amíg a kis gyertyacsonk tartott. Mi is ott álltunk mögötte. Mikor a gyerya kialudt, a báró vállára emelte a komiszár testét és elindult vele. Sok idő múlva tért csak vissza. Megszáritotta magát a tűznél és evett valamit. “Majd keresztet is készítek oda” mondotta később “de most vissza kell mennem a többiekhez”. Azzal elővette tarisznyájából azt az üveget, amit a komiszár szobájából hozott volt el, kihúzta belőle a dugót és azt mondta. “Adjon Isten a megholtaknak nyugodalmat”. Azzal szájához emelte az üveget és ivott. Utána tovább nyújtotta az üveget a kovácshoz. Olyan volt ez, mint egy néma halotti tor. Mind ittunk az üvegből és mind arra gondoltunk amiket a komiszár itt a tűznél elmondott. Az üveg visszatért a báróhoz. Bedugta, eltette és felállt. Vállára lökte a puskáját. “Isten segítsen mindnyájunkat” mondotta s azzal elindult. 127
